Már majdnem, majdnem megvolt, ott éreztem a pulcsi szegélyét az ujjaim között, aztán kicsúszott, kisiklott, ködbe lépett, eltűnt megint, én meg utána vetem magam és addig megyek, míg utol nem érem és meg nem találom magam – magam.
Köszönöm, hogy magamelvesztésem alatt volt aki kezem után kapott, volt aki hallalizott, mécsest gyújtott, virrasztott.
Most már itt vagyok magamtól csupán egy lépésnyire, a fájdalom, félelem béklyója leesett, már csak a fáradtság maradt, valami belém merevedett görcs, még egy kis türelem, kimozgatom magamból.
:(((
küldök egy szeretettel teli ölelést!
Ölellek!
Nem is tudom, mit irjak! Nincsenek szavak, ölelés!!