Néhány évvel ezelőtt- ugye, még kimondani is döbbenetes?- alig néhány ember kezdett el blogolni ezen az oldalon.
Minden nap jelentek meg új írások, és annak ellenére, hogy teljesen vegyes társaság volt (gondolok itt korra, családi állapotra, végzettségre)nagyon gyorsan összeszoktak- összeszoktunk. Mindig volt itt-ott egy-egy pad, ahova virtuálisan lecsüccsentünk és jókat beszélgettünk. Vagy együtt hallgattunk, biztattuk, vigasztaltuk, néha ugrattuk egymást. Sokáig kitartott egymás mellett ez a társaság. A nicknevek szép lassan arcot öltöttek, magánbeszélgetések kezdődtek és ismeretségek, barátságok alakultak.
Aztán jött egy kedvezőtlen időszak. Gond volt az oldallal, nem frissült, de közös blogot alakítottunk és ott jeleztük egymásnak, hogy megosztandó gondolataink születtek. Sokat tanultunk egymástól, sokszor elgondolkoztunk a mások által felvetett témákon, vagy a kommenteken. Egy szó, mint száz, gazdagabbak lettünk.
Ezt követte egy csúnyább folytatás, valaki rossz szemmel nézte a nagy harmóniát, és aknákat telepített.( az is lehet, hogy megsértődött valami miatt és csak gyerekes bosszút forralt) Gúnyolódó, rosszindulatú blogok születtek, mélyen megbántva a céltáblának választottat. Szép lassan elköltözött innen a társaság, vagy visszafogottá vált, zártan, csöndesen burokkal, védőfallal fogta körül magát, hogy ne tudjanak a “külsősök” bántani.
Jó volt így is, jó is. De látnunk kell, hogy ez a hely kicsit olyan nekünk, mint a szülőföld, ezért visszahúz. És lám, engedünk a belső kényszernek és visszaóvakodunk. Mert jó dolog a közös, zárt világ, de a magánfelület és a nyitottság is hozzánk tartozik. Mert, ha annak idején zártan írogatunk, soha nem ismerkedünk meg és most sokkal, de sokkal szegényebbek lennénk. Ha akkor nem szólítjuk meg egymást, ma azt se tudnánk, hogy a másikunk a világon van, pedig azóta örömmel, bánattal igyekszünk a másikhoz “szaladni”.
Tehát régi és új olvasók, barátok! Úgy érzem, hogy jó a meleg, bensőséges szoba a kandallóval, de jó néha kiülni a parkba is, főleg, ha ilyen szép idő van.![]()
Aztán jött egy kedvezőtlen időszak. Gond volt az oldallal, nem frissült, de közös blogot alakítottunk és ott jeleztük egymásnak, hogy megosztandó gondolataink születtek. Sokat tanultunk egymástól, sokszor elgondolkoztunk a mások által felvetett témákon, vagy a kommenteken. Egy szó, mint száz, gazdagabbak lettünk.
Ezt követte egy csúnyább folytatás, valaki rossz szemmel nézte a nagy harmóniát, és aknákat telepített.( az is lehet, hogy megsértődött valami miatt és csak gyerekes bosszút forralt) Gúnyolódó, rosszindulatú blogok születtek, mélyen megbántva a céltáblának választottat. Szép lassan elköltözött innen a társaság, vagy visszafogottá vált, zártan, csöndesen burokkal, védőfallal fogta körül magát, hogy ne tudjanak a “külsősök” bántani.
Jó volt így is, jó is. De látnunk kell, hogy ez a hely kicsit olyan nekünk, mint a szülőföld, ezért visszahúz. És lám, engedünk a belső kényszernek és visszaóvakodunk. Mert jó dolog a közös, zárt világ, de a magánfelület és a nyitottság is hozzánk tartozik. Mert, ha annak idején zártan írogatunk, soha nem ismerkedünk meg és most sokkal, de sokkal szegényebbek lennénk. Ha akkor nem szólítjuk meg egymást, ma azt se tudnánk, hogy a másikunk a világon van, pedig azóta örömmel, bánattal igyekszünk a másikhoz “szaladni”.
Tehát régi és új olvasók, barátok! Úgy érzem, hogy jó a meleg, bensőséges szoba a kandallóval, de jó néha kiülni a parkba is, főleg, ha ilyen szép idő van.
Raktam ide egy padot.
Ülj ide, mesélj. Te is, aki már ismered a helyet, és te is, aki véletlenül erre jársz.
Nem kizárt, hogy időnként fújni fog a szél, sőt akár kutyagumi is ragadhat a cipősarkunkra- mert hiába virtuális platform, azért csak való világ ez is. 🙂
De mint ilyen, az igazi szépséget az újdonságában, a véletlenszerűségében hordozza.
Ne hagyjuk, hogy ez a hely elmagányosodjon.(mert magányos minden olyan színtér, ahol mindenki csak magával van elfoglalva, nem szól a másik emberhez) Kellenek néha a monológok, de színdarabhoz, együttjátszáshoz kell a párbeszéd.
Légy hát üdvözölve!
Köszi az invitálást. Én a régi vagyok és ismerősként ülök melléd a padra.
Köszönöm! :-))
Márti! Jega! 🙂 Nem fáztok, hozzak plédet? :-))
vagy forró teát inkább ? 🙂 Puszi
Köszönjünk, tudod, ha tudunk jövünk. Szívemből szóltál, csak sokkal szebben :).
Én is nyomok külön egy 5-öst. Ez jó, ez tetszik. 🙂 Puszi
Nagyon szépen szóltál kedves Magnoli. Én hiába szeretnék maradni és nem hagytam el a helyet kitöröltek, illetve nem engednek belépni.Valóban nagyon jó barátokra tettem itt szert, amikor nehéz helyzetben voltam.
Gagó, Szilva nagy puszi nektek!
Nagymami! hasonlóan jártak többen is a régiek közül. írj az ügyfélkapunak és kérd, hogy állítsák vissza a blogodat, Motyiéknak is sikerült! :-)Puszi
Szívemből szóltál. Sajnos az én eredeti blogom csupán nekem, kimentve van meg, éppen az egykori áskálódók miatt töröltem, de most kicsit újjáéledtem én is. Ilyen szépen sosem tudnám leírni. 🙂
hamuba sült pogáncsát is hozzál a tea mellé….:)))
És éljen a reneszánsz! 🙂
puszik
Jövök én is a padodra! Nagyon szépen írtál. Sokszor puszillak! 🙂
Kopp-kopp, leülhetek én is? 🙂 Finom fahéjas forralt bor jöhet?:)
Szeretlek Titeket!!!!!!!!
Cső
Igen, minden így igaz, ahogyan írtad. Sokszor gondolkodom, hogy írni kellene…aztán mégis csendben…magamban nosztalgiázok a saját blogomban, és viselem a sorsom tovább. p.
Rég jártam erre, pedig szeretlek olvasni. Olyan szépen tudsz írni!
(Én is nemrég kaptam vissza blogomat.)
Leülök én is féls…el, ha szabad…