Furák vagyunk, mi emberek. Tegnap megint kiderült, hogy hiába a sok hurrá optimizmus, meg pozitív gondolkodás, mikor a kijelzőn megláttam, hogy a főnököm keresett, csupa negatív dolog jutott eszembe: 1-előbb kell bemennem, 2-baj, hogy tegnap hazajöttem,nem túlóráztam, 3-valamit elrontottam/elfelejtettem, most jön a hideg zuhany.
Na, lássuk a medvét-visszahívtam.
–Nem merted felvenni? – nevetett bele a főnöknőm,
– dehogynem, csak idő, míg előkotorászom.
–Szombaton mit csinálsz?
-izéé-elvileg semmi különöset, de a családdal még nem egyeztettünk,
mondtam az igazi, de sajnos inkább kibúvóra alkalmas választ.
–Hát kaptunk némi pénzt és gondoltam, elmennénk egyet kajálni, dumálgatni, mit szólsz, 2-3 óra csupán.
-Rendben, nem vagyok én a jónak elrontója! 🙂
–Oké, majd a részleteket egyeztetjük.
Szinte szégyenkezve raktam le. Kerestem
gyorsan mentséget magamnak, hogy hiszen az utóbbi időben, mindenki csak
fejmosást kapott, én még nem, hát érik :-), csak ezért gondoltam csupa
rosszra. De lám, végre egy nap, mikor mindenki szabad, és ő próbál javítani, csapatot kovácsolni.
Aztán gondolkodtam, hogy a csapathoz nem csak vezető kell, hanem
csapattagok is- vajon a többiek mit szólnak, eljönnek-e, mert az milyen
buta helyzet lenne, hogy ott ülnek max. 4-en, és a többiek tüntetnek a
távollétükkel. Utána tuti, még pokolibb lesz bent a hangulat.
Megérzésem nem csalt, volt aki simán nemet mondott, volt aki szabályosan felháborodott, hogy mit nem képzel, majd pont az egyetlen szabadnapján fog ő ilyenekkel foglalkozni.
Aztán volt, aki azt sérelmezte, hogy ezt előbb kellett volna
megszervezni, nem egy nappal előtte.- Nem értem, itt a faluban ülnénk
le, két óra távollét, az azt hiszem, nem olyan nehezen megoldható, ennyi idő eltelik egy bevásárlással is. Saját érdekünk lenne, egy elfogadható légkör megteremtése, mindannyiunknak tennünk kéne érte. Adott a lehetőség, és még csak esélyt sem adnak.
Próbálom mondani, hogy a jóra való
törekvést tisztelni kell, hogy lehetőséget kell adni,nem csak a
főnöknek, hanem magunknak is, hogy talán fehér asztal mellett könnyebb megbeszélni a kényesebb dolgokat is, csendesen, kulturáltan. Persze, én könnyen beszélek, nincsenek sérelmeim, se jegyzőkönyvem.
Van rossz előérzetem.
(nemhogy pozitív lennék)
sajnos ezek a “csapatépítő tréningek” elég nyögvenyelősek szoktak lenni, ami persze nem azt jelenti, hogy élből vissza kell utasítani. a lehetőséget a jónak is meg kell adni! (nekem általában az a taktikám, hogy semmi jót nem várok, nem is agyalok rajta, aztán a végén én csodálkozom a legjobban, hogy milyen jól alakultak a dolgok)kiváncsi vagyok milyen lesz.
pussza
Hát bizony: Ilyenek vagyunk, mi emberek….
Puszi
Igazad van Magnoli. Kellenek az együttlétek, de ahhoz az is kell, hogy legalább 2-2 ember jól érezze magát együtt a barátságban.
Nem tudom, azt hiszem, ha valaki próbálkozik azt azért értékelni illene.
De mint tudjuk vannak szörnyen elfoglalt emberek.