Válaszok
Az ember csak úgy elmondja a maga kis nyöszörgését, bele a nagyvilágba, halkan elsúgja az univerzumnak, vagy imába szövi:
“- Fáj a kereszt, nehéz, nem bírom.” Megállunk kicsit és nagyon sajnáljuk magunkat. Tudjuk, hogy ácsorogni nem jó, menni kell, lépni tovább, csak kevés az erő, elfogy a kitartás, néha még a cél is kezd homályba burkolózni. Hittel kérjük a “segíts uram”-at, és elkezdődik a varázslat. Áramlik a szeretet. Jön egy levél, mert valaki úgy érzi, ezt most neked el kell küldenie. A szavak átértékelődnek, már nem csak kis üzenetek, hanem kézfogások, ölelések, erőt adó szeretettöltők. Levél levelet követ, és nem várt találkozások történnek, megjelennek olyanok, akiről azt gondolhattad, hogy tovább fújta őket a szél, vagy hirtelen megölelnek olyanok is, akik eddig nem álltak annyira közel, de sejtetted róluk, hogy tiszta szívű, jóemberek. Mosoly mosolyt követ és megtelik a szíved melegséggel, ennyi jó ember, ennyi sok szeretet áramlik, ezek a hullámok tengerré növik ki magukat, pancsolni, lubickolni lehet benne és mosolyogni, nevetni, mint egy mesebeli vakáción.
Lám, nincs is semmi baj. Némaországon túl is van élet, nincs áthatolhatatlan fal, a szeretet előtt. És mosolyogni lehet, nevetni érdemes-akár magunkon is. Ettől repednek, omladoznak a falak.
Hagyok itt egy részletet az egyik kedves levélíróm leveléből. Talán neked is jó . 🙂
“Azt kívánom….Neked és magamnak,
Hogy legyen erőd akkor is szeretni, amikor úgy érzed csak Te adsz.
Hogy legyen erőd akkor is mosolyogni, amikor úgy érzed, a fogad törik belé.
Hogy akkor is kitarts, amikor nincs kedved.
Hogy ne zavarjon, ha nagyok a problémáid, hiszen erős vagy és elbírod őket.
Azért, mert ha erős vagy felemelhetsz embereket, ezáltal Te magad még jobban megerősödsz.
Kívánom, hogy legyen erőd félretenni a büszkeséged, ha annak a Valakinek szüksége van rád.
S kívánom, hogy legyen erőd megmondani Neki, mit érzel, mert tudom, hogy ez a legnehezebb. Őszintén kimondani.
Kívánok Neked Türelmet! Hogy meg tudj hallgatni másokat. S hogy meg tudj bocsátani annak, aki nem tud Neked.
Hogy fáradtan is tudj szeretettel és megértően beszélni azzal, akinek szüksége van rá.
Kívánok Neked Bölcsességet!
Hogy tudj különbséget tenni, mikor kaptad azért az akadályt, hogy megküzdj vele és mikor azért, hogy kikerüld, és más utat válassz.
Hogy felismerd a mindennapok szépségét, és ne tragédiák döbbentsenek rá.
Hogy meglásd a szeretteid fontosságát és szükségességét az életedben.
Hogy minden idegesítő tulajdonságuk Téged épít, akár mint rossz, akár mint jó példa.
Bölcsességet, hogy ne akarj tökéletes lenni, csak törekedj a legjobbra.
Hiszen soha nem leszünk tökéletesek, maximum frusztráljuk magunkat a gondolattal. Ellenben a legjobbra törekvés újabb és újabb sikereket, majd célokat eredményez, s ez maga a haladás.
Hogy az aprólékos sziszifuszi hétköznapokban lásd a holnapok nagyságát,és a nagy célok építőkockáit.
Végül kívánok Neked egy apró mosolyt magunkon, hiszen ha mindezt meg tudnánk tenni, akkor már rég az Angyalok soraiba tartoznánk, és valaki olyanokra vigyáznánk, mint mi magunk.
Ám kívánom Neked, hogy megtapasztald: a Teremtés attól válik tökéletessé, hogy ismertek a hibáink és számolnak a tökéletlenségünkkel.
S nem utolsó sorban, kívánom hogy azokkal tölthesd ezt az évet, akik szeretnek, és magadba szívd ezt a Boldogságot!!
Üdvözlet Némaországból
A tavalyi évem összegzéseképpen rájöttem, hogy én menet közben lakhelyet változtattam. Nem szándékosan, nem is tudatosan, csak egyszer kiderült, hogy ahol én és családom élünk, az valami légüres tér, vagy ilyesmi, mert a hang nem jut el A-tól B-ig.
Legalábbis ezt a következtetést vontam le az események folyamából. Persze, az elképzelhetetlen, hogy én csak mondom a magamét azoknak, akiket szeretek, és ők meg nem reagálnak rá. Tehát nem hallják. Mert ugye az én hangom nem terjed el az ő fülecskéjük közelébe. Aztánmeg az is lehet, ki tudja, hogy ők is mondják nekem, csak azt meg én nem hallom?
Biztosan ez egy ilyen hely, na. Sebaj, majd időnként rakok ki plakátot, és talán azt már látják, hátha megértjük majd valahogy egymást.
De attól még olyan szép az élet.
Különben a múlt évben annyi minden történt, amiket nem osztottam meg veletek, ez is mind a Némaország szabályai miatt volt. Megszoktam, hogy nem beszélek, mert minek, ha senki se hallja, tehát hallgattam szép nagyokat. Időnként már a gondolataim is lábújjhegyen settenkedtek, hogy ne csapjanak zajt ebben a nagy csöndben.
A gondok súlyos felhőjéből, ami a fejem fölé telepedett, időnként egy-két jégszilánk szóvá vált és elindult a nagyvilágba, hátha mondathópehellyé tud összeállni, és odaszáll, rátelepedik valaki orrára, hogy észrevegye, az se baj, ha az éles kis csillámok megkarcolják a delikvenst. Hiábavaló próbálkozás volt, mihasznaság, mert már estében elvesztette élét, zsugorodott és töpörödött, megszürkült és végül, mielőtt célt ért volna, elolvadt, még csak nem is vízzé vált, csupán párává silányult.
Hallgattam hát szépen, jólnevelten, udvariasan. Sőt, bólogattam is időnként, hogyha már kezdtem belefáradni, ám legyen, úgyis jó, nanáhogy…
Akkor szerettem volna csak üvölteni, mikor egy-két ártatlan jóhiszemű bölcsességnek vélte némaságomat és jött, rámzúdította gondját -baját és várta, hogy majd én megmondom.
” Mondd már kérlek, mit csináljak?”
– Én mondjam? Én, a néma? Hogy más mit tegyen, én mondjam meg?- mikor én a párommal, gyerekemmel, rokonommal, sőt önmagammal se tudok mit kezdeni? Hogy mondom nekik, de nem hallják, és mondom magamnak, de nem értem.
Kár volt annyira némának lennem. Most visszanézném és talán rátalálnék, hogy mit és mikor, meg mennyire rontottam el. Akkor tudnám, hogy meg lehet-e javítani, érdemes-e.
Igyekszem idén okosabb lenni. Leírom most már, hogy legalább rajtakaphassam magam 🙂 Ha látod, szólhatsz 🙂
