2

1.0Bee happy!https://magnoliacska.cafeblog.humagnolihttps://magnoliacska.cafeblog.hu/author/mano/2 Látjátok feleim, szümtükkel... :-) hát ilyen lassan lesz nálam mából holnap. Mármint ennyi idő kell, hogy ismét idekeveredhessek, viszonylagos nyugalomban.Térjünk csak vissza, mert így sosem érek a végére. Szóval a nagy ünnepi készülődés utolsó napjainak egyikén, bár nem terveztem bevásárolni, csak sikerült. Barátnőmet lestem meg munkahelyén, hogy él-e még, és így belém botlott némi pulyka husi, libaaprólék, és egy nagyon helyes duci kacsa. Mindez olyan frissen és kedvező áron, hogy egyszerűen vétek lett volna nem megvenni. Főleg, hogy némi étkezési utalvány is megtette fizetés gyanánt. Tehát okosan kitaláltam, hogy azt a szép kacsát megcsinálom narancsosan, a többiből meg főzők egy tartalmas levesalapot, így a francia salátához való zöldséget- frissen pucolva-méltó környezetben puhíthatom. Meg is tettem mindent a cél érdekébe, szépen, lassú tűzön rotyogtattam a hozzávalókat, ráment az egész délelőtt. Persze, addig se tétlenkedtem, került a sütőbe is két szépen fonott diós kalács. Közben Manóval vigyorogtunk jókat, tisztára idilli volt a készülődés. A nagy nap reggelén Kedvessel elmentünk fát nézni, mert ők meg kiegyeztek nagylánnyal, hogy csak kell egy kis fenyő, felesben állják a költségeit. Itt szakítom meg a mesét, hogy elpletykáljam, Kedvessel december folyamán majdnem tökéletes lett a kapcsolatunk. Ahogy egyre több baj és nyomorúság szakadt a nyakunkba, ahogy ott találtuk magunkat a gödör legalján, és már olyan messze volt a "kinti" lét, hogy már fénysugár se szűrődött hozzánk, mi szépen egymásra találtunk. Volt, hogy elkeseredetten ültünk egymással szemben és nem szavakkal beszélgettünk, csak néztünk egymásra, és láttuk, hogy ugyanaz motoszkál a másikba, és fél szavakkal hümmögtünk egyet-egyet. Aztán továbbléptünk, beszélgettünk is, aztán, olyan hétkrajcárosan nevettünk is néha, könnycsordulásig. Már nem járt kocsmába és semmi okunk nem volt morogni, mert nem kötözködtünk, inkább azon voltunk, hogy apróságokkal is kedvezzünk a másiknak. Szóval egész más lett minden, a gyerekekkel is közelebb került, kereste a társaságukat, dumáltak, játszottak, nevetgéltek együtt, Manó és Zsófi nagy megelégedésére.Visszakanyarodva a fenyővásárláshoz, Kedves nagy lendülettel keresgélt, alkudozott, és elégedetten közölte, hogy a lealkudott összegből meghív kávézni, hogy volt kolléganőmet is meglátogathassuk. Ott nagy büszkén előadta - amit én nem akartam nagy dobra verni, hogy ő olyan ajándékot kapott tőlem, amilyet nem sokan mondhatnak el- ugyanis neki adtam azt a könyvet, amiben ott csücsül a határszökésünkről írt történetünk. Vándorok a címe a könyvnek és benne lapulnak "A honkeresők". Kinek adhattam volna, ha nem neki? :-) tehát eldicsekedett vele, meg elmondta, hogy van másik könyv is, A fényerdő- okozott is ezzel nagy ámulatot, hisz én eddig a szűkebb pátriámban nem nagyon beszéltem arról, hogy írogatok. Volt kolléganőm alig hitt a fülének, és kaptam ám ölelgetést, gratulációt és gyorsan mécsest gyújtott, mert azt mondta, hogy a jó dolgoknak világosság kell. :-) Ez a kis mécses aztán majdnem tüzet okozott, de párom eljátszotta a hős megmentőt, jól megégetve a kezét.Hazaérve folytattuk a tesz-vesz dolgainkat, meg átugrott a szomszéd is egy koccantásnyira. Valahogy nem csúszott a bor Kedvesnek, ott maradt fele a pohárban. Közben én mosogattam, és egy kis lábosba összegyűjtögettem a maradékot, amit kidobásra szántam- hátul a kertben van egy gödör az ilyesminek, olyan komposztféle lesz belőle. Megkértem Kedvest, hogy ezt vigye ki. Ő pár perccel később jön be mosolyogva és nyújtja a nagy fazekat- valamit mondani akart, de én lefagytam- Úristen, kiöntötted a húslevest??? Olyan dühös lettem, hogy több hang se jött ki a torkomon. Szerencsére, mert olyan elkeseredett, ijedt kisfiú nézett vissza Kedves szeméből, hogy majdnem elnevettem magam. Csak közben tombolt bennem a felháborodás. Hát ő segíteni akart. Azt hitte, hogy a teraszra kitett is erre vár. (naná, nem fért be a hűtőbe)Mondtam neki, oké, most már hiába minden, az már ki van öntve, vissza nem jön, de most változtatok a terven, én megyek el Nagylányért egyedül (ő délelőttös volt), mire visszaérek, lenyugszom, ő meg fektesse le Manót.Hát így is lett, én leléptem, ők maradtak. Szépen lefeküdtek, Kedves el is szundított, Manó erre kiszökött, és behozta az asztalról a fél pohár bort. Szépen, lassan nyakon öntötte vele az apját :-)), közben kedvesen cuppogott neki puszikat, mert ugye, ünnep, (előző húsvét volt?), meg kiöntögetés.Mondanom sem kell, a karifa díszítés alatt végig ezen nevettünk. rich