Bee happy!

Jó reggelt!








Ma reggel úgy gondoltam nem kávét hozok, hanem valami egészségesebbet. Már csak azért is, mert kedves blogtársunk, Bíborlili, babája végre megszületett, így akár ünnepelhetünk is! Képzeljétek hozzá a meleget, a gondtalan nyaralás pillanatát. Lazuljunk hát, és élvezzük kicsit behunyt szemmel az életet.

Ja,és találtam még egy idézetet, remélem az is olvassa, akinek szánom, mert a szerelem csodás dolog, de vannak játékszabályok! Amit érdemes betartani, mert a boldogságnak is van ára!

“Szeressétek egymást, de ne
csináljatok bilincset a szeretetből, inkább hagyját
ok, hogy hullámzó
tenger legyen lelketek partjai között.

Töltsétek meg egymás poharát, de ne egy pohárból igyatok.

Adjatok egymásnak kenyeretekből, de ne ugyanazt a kenyeret egyétek.

Énekeljetek
és táncoljatok együtt, és örüljetek, de engedjétek egymást egyedül is
lenni. Ahogy a lant húrjai is egyedül állnak, bár ugyanaz a zene rezeg
rajtuk.

Adjátok a szíveteket, de ne bízzátok egymás őrizetére, mert csak az élet zárhatja kezébe a szíveteket.

Álljatok
egymás mellett, de ne túl közel egymáshoz, hiszen a templom oszlopai is
külön állnak, és a tölgyfa és a ciprus sem nő egymás árnyékában.”

Címkék:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. knemarta says:

    Nagyon szép,megszívlendő gondolatok! Köszönöm a napsütést,ideért! Boldog napokat kívánok!! Márti

  2. Jega says:

    Köszönöm a dícsérő szavakat, de van még a blog küllemén javítani való, remélem sikerűl.Élni és élni hagyni, a hosszú kiegyensúlyozott házasság titka ,hogy mind a ketten megőrízzünk egy kicsi szelet függetlenséget az együttélés alatt.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!