Pár hónapja beköttette Nagyfiam a netet.Azóta közelharcot vívunk a gép elötti helyért.Én kissé feladtam,akkor ülök le,mikor nincsenek itthon,azóta Manó többet nézheti a mesét.Szóval…19 éve elhagytam szülőföldem és új hazát választottam.Most is vallom,hogy akkor nem dönthettem másként,tehát nem bántam meg.Igaz,nem tudtam,ha hűtlen lessz az ember,annak nagy ára van.Mióta Anyum meghalt,kevés szál köt gyönyörű szülővárosomhoz,ahova csak álmaimban látogatok gyakrabban.Itt a padló alól kezdtük el felépíteni életünket,párommal csak egymásra számíthattunk.
Gyerekkori barátaim úgy tüntek el,hogy nem bírtam nyomukra akadni…Mostanáig. Mert első dolgom volt őket keresni.És a technika segített.Legjobb barátnőim gyorsan,örömmel válaszoltak első jelzéseimre.Megfiatalodtam,szárnyaim nőttek,alig vártam,hogy újabb levél jöjjön.De megtanulhattam volna,minden csoda 3 napig tart.Tudom,sok a dolguk,de hetente akadna 5-10 perc…Nyomulni nem akarok,csöndesen várok…Azt hiszem többet vártam el,mint ami normális.Nem kellene panszkodni, 😉 vannak barátaim,igaziak,őszinték.Velük nincs olyan hét hogy legalább néhány szót ne váltanánk,együtt örülünk,búsulunk,vigasztaljuk,nevettetjük egymást.
De az furcsa,hogy akikkel itt ismerkedek,azoknak akad idejük 1-1 hsz-ra…Nagyon jól esik!(pedig ti nem ismertek,nem puskáztunk,lógtunk ,buliztunk együtt-még!)A képfelpakolás tudományát még nem sajátítottam el,megyek a sámánhoz tanulni!(Hősemberképző után szabadon)Ha sikerül,rendezünk egy jó kis bográcsozást!Szeretettel várok mindenkit :-))
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: