Kirándulás :-)

 Azt se tudom, hol kezdjem, csak ülök itt és mosolygok a tegnapon. Magunkon, ahogy egymás mellett ülve elúsztak a gondok, lekopott a korunk, és semmi külsőség nem zavarta meg gyermeki együttnevetésünket.

Pedig kezdhetném ott, hogy “keresd meg a sárga épületet”- még jó, hogy van tábla, mert a fal, az szürke inkább, de a kerítés! no az sárga…Persze, aki hajnalba keresi, az úgyis csak azt látja, ami az orra előtt van :-).

Ez a város csodaszép, olyan hangulata van, hogy szinte elolvad tőle a turista időérzéke. Lehet tágra nyílt szemekkel körbeámulkodni, ahogy azt illik, az ember szeme folyton új-és újabb kapaszkodókat talál, majd füle is kényeztetve van, hisz kellemes harangjáték kúszik be háttérzeneként, miközben valami elvarázsolt kávézó teraszán szorongatod a kávédat. Nem akarom keresni az összefüggéseket, amelyek az itt kötött ismerettségeimből is fakadhatnak, de árad a városból a szeretet és a nyugalom. Alig teszel pár lépést, máris olyan érzésed támad, hogy hazaérkeztél, gyermek vagy, gondtalan, anya már les az ablakból, semmi rossz nem érhet. Olyan puha és melegen ölelő. Mint a házigazdánk :-). Azt mondanom se kell, hogy az első találkozásunkkor is valami meglepően jó idő volt, és ez tegnap is elkényeztetett. Ragyogott minden, ahogy ez az ajándékhoz illik.

Most, kedves irigykedő távollévők, ne haragudjatok rám. Nem tudom kibeszélni, hogy mi és hogyan…De jó volt nagyon. Sokat nevettünk, és vigyorogtunk, és beszéltünk, csacsogtunk, elemeztünk…
 És gondolatban szépen odaültettünk mindenkit, akit már ismerünk és akit szeretnénk megismerni. Meg kitárgyaltuk, hogy nincsenek véletlenek, vannak csodák, ahogy a lelkünkön átfűzött közös szál összeköt minket, hisz dolgunk van egymással, együtt csiszolgathatjuk egymás sarkocskáit, gömbölyíthetjük világunkat. Kiléphetünk egymással a mókuskerekünkből, érezzük, hogy Emberek vagyunk, látni engedjük tökéletlenségeinket, vállalva őket, igazán önmagunkra találunk. Ahogy jól-rosszul, repülve, vagy bukdácsolva rójuk a köreinket, csak most könnyebb,” lám, te is”, benne van a gyónás, a feloldozás, az élet misztériuma. Hogy mások vagyok, de egyformák mégis, hogy külön egyének, de valahogy egyek, hogy más történtek megélői, de ugyanarra a végkövetkeztetésre jutók.

Ajándék a kinyújtott kéz. Ne féljünk megfogni. Épít, gyógyít és simogat.

Szegény az nagyon, akinek nincsenek barátai.

Én köszönöm nektek a tegnapi napot, meg az azelőttieket és az ezután jövőket.

És nemcsak kettőtöknek, hanem mindannyiótoknak.

Már napok óta mosolyog a lelkem. Egyre szélesebben. Ráragyog a kapott szeretet az itthoniakra is, az egész világra. Mert csodálatosan jó dolog embernek lenni, és élni, élni.