Hát dolgozom én… Csak nagyon kis lépésekkel haladok, sőt néha azt se tudom, hogy előre megyek vagy csak járok körbe-körbe 🙂
Szép napot!
http://mek.niif.hu/00100/00192/html/002.htm
http://mek.niif.hu/00100/00192/html/002.htm
Illetve csak lesz.
Nagylány ma zártkörűen ünnepel. Naná, a barátaival.
Hogy melyik? hát tudod, az, aki kerek 19 évvel ezelőtt még alig 1,5-kilóval és hatalmas akaraterővel úgy döntött, hogy szűk neki az anyaodú, különben is, már 7 hónapja ott szorong egy helyben, milyen ez mááár??? és kint biztosan tágasabb az a szép világ, oszt, ripsz ropsz meg is született.
Csak úgy, fejest, beleugrott a nagyvilágba. Hogy mi meg ijedeztünk, hogy jááj mi lesz? – szerintem már akkor is legyintett és vigyorgott, nnna, mi lenne?- mondjuk e tekintetben nem sokat változott, ugrik ma is, mi meg jujjgatunk, ő meg vigyorog- nesze neked nevelés. De az is lehet, hogy a vére a hibás, azaz, amit apja szerint tőlem örökölt, az a bolond. (bár szerintem csak a szíve, na)
Tegnap világ végén, magánrendelőben, időpontra érkezve, vártam 2 órát egy receptre, meg egy papírra, miszerint kell nekünk gyógyszer, meg pelenka.(mármint Manónak, na) Az út oda-vissza úgy nézett ki, hogy 2-kor indult itthonról (na, jó, nem, az állomásról) a vonat, 5-re kellett mennem, este 10-re haza is értem. Illetve negyed tizenegyre, mert még késett is a fránya… Jó nem? no, sebaj, papír megvan. Megbeszéltük nagyfiammal, hogy a tortát most kéne…Otthon párom álmosan kimereszti a szemeit, mi vaaan???, hova mentek ti ilyen későn???, hova, hova…el. Mire időpontforduló lett, már vissza is értünk 🙂
Most meg előkészítem a sajtot, tartárt, merthát ilyenkor (is) rendelt kaja van :-). Mármint ők rendelik, én csinálom. (Nemhogy én is rendelném) megmég egy kis rétes, és ilyenek. Ja, és még le kell mázolnom egyszer a falat, amit ugye már lefestettünk nagylánnyal, de hiába sikáltam le előtte a kávéfoltokat, még halványan kikukucskál. Bakker…nemhogy kávészínűre festettem volna…akkor aztán kukucskálhatna… Aztán -most kapaszkodjatok- megyek taxisnak (nem röhög): Át kell hurcolni a zenecuccot a zártkörű helyszínre. (szegén kicsi ótókám, brűhhűhűű)
Na meg gyertyabeszerzés, meg… ööö, azt hiszem jobb lesz listát írnom, hogy mit, mikor, honnan…
Bilobát-olyan ginkósat, hogy beturbósodjanak az agysejtjeim…
Na pááá, balra el!
hmmm, talán előbb még egy kávé…(jut neked is)
Kisütött végre a nap, lám én is előbújok, hahó élek !
hogyan? hát ma egész jókedvűen ébredtem, ami mostanában nem volt jellemző. Az országos eső rányomta bélyegét a családi hangulatunkra, már akkor, mikor csak készülődött erre indulni. Magyarul, bizony igen felhős, zivataros nálunk az időjárás.
(persze, szégyellhetném magam, hogy itt nyafogok, hiszen házunk egyben van, nem fújta el a szél, nem mosta el az eső, nem törte össze semmi)
Szóval vitáink voltak, veszekedések is, naaagy hallgatások, sértődések ( hogy fáj az igaz, hát még az ami nem is…), meg gondok. Bőven. Talán ez is az elindítója. Mikor két feszült ember egymásnak feszül.
Ilyenkor én bezárkózom saját csigaváramban, és hallgatok. Olvasok, vagy varrogatok, ha épp nincs dolgom, hogy összerendeződjenek, leülepedjenek a gondolataim.(többnyire éjjel) Ha már szépen átrágtam mindent, akkor békét teremtek, és igyekszem megoldani a bajokat, mindig a legsürgetőbbet, és mormolom magamnak rendületlenül : nyugi, kislépések, kis lépések.
Mormogtunk a gyerekeinkkel is, hol ezért, hol azért. Mert ugye, ők is adnak okot eleget, hárman háromfélét. Amúgy jógyerekek.
Persze, tegnap azért az Örkényben megtudtam, hogy minden jógyerekben ott lapul a rossz is, és növesztik ők az angyalszárnyaikat, de ott van bennük a kutyakorbács is. (valahonnan eddig is sejtettem)
A jógyerekek képeskönyvét néztük, egy rémvarietét, amit szívből ajánlok megnézésre. Roppant viccesen, ötletesen nevettetnek egy egészen abszurd, fekete humorral átszőtt családi drámával. A remek színészgárda játéka kikapcsol, elvarázsol, vagy földre rángat, mellbe vág, ahogy akarod, ahogy engeded. Hogy megtalálod-e magadban azt a kisgyereket, aki kicsit is hasonlít valamelyik szereplőre, az csak rajtad múlik. Egy dolog teljesen biztos: kineveted magad és könnyebb lélekkel jössz ki, mint, ahogy bementél.
Napsütéses szép napot mindenkinek.
és legyetek jók, ha tudtok 🙂
Olvastam a napokban Szál a kakukk fészkére c. könyvet.
Hát szó, ami szó, vidámabb nem lettem tőle. Meg attól se, ami itthon van. mert mi van? hát csend. Emberemmel összeakasztottuk a bajszunkat. Merthogy van nekünk. (nemhogy gyantáztattam volna, de még jobb lett volna befogni a szám, és szótlanul bólogatni, akkor szép csendes látszatbéke lenne) Persze, eső után köpönyeg…Azt mondja egy román közmondás, hogy add meg uram… az utána való eszemet. Szóval azt, a jobbikat, ami mindig csak utólag brillíroz. Persze, tanuk nélkül. Merthogy most már hiába agyalok, hogy mint kellett volna okosabban tennem, mikor már megtettem, kimondtam, mit mondtam, üvöltöttem…Mert oké, hogy én hülye vagyok mindenhez…(dehogy oké) akkor mutassa meg ő, hogy kell okosan, vagy mondjon egyetlenegy példát, egy ici-picit, mikor ő tette, mutatta, tanította.
ÁÁÁááá… én hülye. Belementem megint egy eleve vesztes játszmába. Most a naptárban ott díszeleg egy szép nagy X arra a napra, hogy ne felejtsem el.( Mintha amúgy elfelejteném.) És közölte még, hogy vegyük tudomásul, mostantól ő sz.rik bele mindenbe…(mintha eddig nem)
Nnna, aztán van is időm agyalni. Mert ugye, mi az a kis házimunka, főzés, mosás, vasalás, kertészkedés, a Manózás mellett? hisz többnyire rutindolgok, lehet játszani a helyzeteket, így, meg úgy és aztán, meg mi van ha… és elvetjük szép csöndesen a magvakat, néhány könnycsepp még meg is locsolja és a félelemindák már nőnek is, kúsznak, kapaszkodnak, körbefonnak, fojtogatnak. Mert az ember olyan könnyen elhiszi, hogy van ám, mitől félnie.
Mesét hoztam, vagy nem is, igazit! volt egyszer, sőt ma is van…
cEgy blogoló oldalon kezdődik a történet, igen, jól gondoljátok, itt, ezen. Színes oldal ez, rengeteg egyéni sorssal, máshol kinemmondott, de itt meggyónt, elsuttogott vallomással. Induláskor, ahogy ez lenni szokott, csak alig páran dugták ide az orrukat, és mint úttörők, hamar ismeretséget, barátságot kötöttek. Én később csatlakoztam, vonzott a családias, baráti hang, amit itt találtam. A virtuális világ minden ijesztő háttere mellett egy kis sziget, ahol törődnek egymással az emberek, ahol merik vállalni a nicknevük mellé a valódi arcukat is, ahol a jó szó mellé valós simogatás is jár. Közben rohannak a hónapok, telnek az évek és erősödnek az itt kötött barátságok is .( Olyan is van, hogy már nem ír blogot némelyik, vagy nem itt, esetleg elvonult magánszférába, de a kapcsolatokat, amik kialakultak, azokat igyekszünk életbe tartani)
Amiről most írni szeretnék, az május elsejéről szól. Mert egy igazi tündérmese a beteljesülésének voltam szemtanúja.
Tehát vissza az elejére.(ha a részletekben hibát találtok, javítsatok ki bátran) Nlcafe berkeiben írni kezdett egy tisztalelkű lány. Magáról, az érzéseiről. Itt írogatott egy felhőjáró is, akiről a kis porcica nem is tudta először, hogy kicsoda, fel se ötlött benne, hogy pasi lenne, de ember szólt hozzá, és emberként válaszolt rá. Jöttek-menetek a kommentek, olvasgatták a másik megnyilatkozásait, aztán, gondolom, az emilek is beindultak, és bizony a személyes találkozás sem váratott sokat magára. Mert van az úgy, hogy két embernek találkozni kell. Nekik kellett.( Ha már a város, ahol éltek, kicsi volt egy spontán találkához, hát így, a virtuális világ adott alájuk hálót.) A két fiatal bátran lépett egymás fele, és ajándék volt számukra a pillanat, tudták ezt mindketten. Az összecsiszolódás, természetesen nem járt szikrák nélkül, de ez nem csoda, hisz két értékes, maga módján kemény elem kereste a kapcsolódási, egymáshoz- illeszkedési pontokat. És tudatosan harcoltak, a másik és a maguk boldogságáért. Közben élték a maguk különálló és az együttlétről szóló életüket. Mindkettő tette a dolgát, dolgozott, tanult, vizsgázott, és közben szerette, ölelte, segítette, bátorította társát.
Úgy, úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.
Kedves barátaim, olvasók, idetévedők. Hangosan hirdetem, hogy vannak ma is tündérmesék, magam láttam. Két fantasztikus ember egymásra talált, és összekötötték életüket, esküdtek és fogadták, hogy mindazt, amit megérlelt bennük a szerelmük, azt őrizni, védeni fogják.
Holtomiglan-holtodiglan.
Láttam már jópár kezdetet és véget, magam is végigéltem ezt-azt, ismerem én a mindennapokat szürkítő, sokmindent felörlő malmait, de most azt éreztem, hogy ilyen összeillő párt mindeddig nem ismertem.
Elhiszem, hogy minden kimondott szavuk igaz, és azt is, hogy ők mindent megtesznek egymásért .
Kívánom, hogy sikerüljön nekik mindaz, amiről mindannyian álmodunk .
Mit is tanítsunk a legdrágábbnak??? Talán azt, hogy tisztelje az életet és becsülje, élje meg a pillanatot. Az apró dolgoknak is tudjon szívből örülni. Szeressen. Tiszta szívből, igazán.
(Áprily Lajos fordítása – A
kertész c. kötetből)
Néhány félénk vallomás,
Boldog, hű szemvillanás,
Féltve őrzött érzelem:
Ennyi az első szerelem.
Néhány titkon írt levél,
Hulló könnycsepp semmiért,
Máskor mosoly hirtelen:
Ennyi az első szerelem.
Ó, az első szerelem olyan, mint egy álmodás,
Az első szerelem legfeljebb egy kézfogás,
Az első szerelem mégis szebb a többinél,
Ó, az első szerelem mindhalálig elkísér
Néhány nyíló szóvirág,
Lassan eszmélő világ,
Furcsa, kábult közelség,
El nem múló gyöngeség.
Néhány félénk vallomás,
Boldog, hű szemvillanás,
Féltve őrzött érzelem:
Ennyi az első szerelem.
Teltek az évek. Internet, Iwiw. Barátságos levéllel köszönt rám, nagy örömmel, hogy “egymásra találtunk”. Válaszban leírtam, hogy sajnálom…,szeretném, ha nem gondolna rám haraggal, nem neheztelne, bár a leveléből ezt nem éreztem, de nekem, fontos, hogy kimondja. Persze, hogy kimondta, naná, hiszen, ugyan már, nem volt az olyan igaziharag sose. És hogy vagy, mit csinálsz, aztán egy időre kisebb- nagyobb csend.
Aztán hosszú hallgatás után idén ráírtam, hogy boldog szülinapot, mert ugye, ez volt aktuális. És ismét beindultak a levelek. És bizony elpirulva olvastam, ha nosztalgiázott kettőnkről, állítólag a szemem is furán csillogott. Azt írja, hogy idén jön, és találkozni akar, alig várja, hogy lásson, hogy beszélgessünk, mert az velem olyan jó.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy én nem várom.
Jó lesz beszélgetni együtt.
És őrizni, amit kell.
“Senki sem ígérte, hogy az élet harmonikus, döccenő nélküli. Anyám azt mondta, egyet tanulj meg: hétfőn hétfő, kedden kedd. Egyik sem ikertestvér. Hogy mit hoz a kedd, azt ne kezdd el siratni félelmedben hétfőn. Hogy mit adhat a kedd, azt ne tervezd hétfőn. Hátha nem hozza be. Az egyik nap ilyen, a másik olyan. Egyetlenegyet kell megjegyezni, ha harmonikusan élni akarsz. Ha jót hoz, akkor józanul viseld, hogy most örömöd van. Józanul és fegyelemmel. És ha baj van, azt is viseld józanul és fegyelemmel. Engem erre neveltek.”-vallotta Szabó Magda.
Kisbarátnőmnek nem mondott ilyeneket az anyukája. Nem tudom, tanította-e bármire, azt se, hogy amit ő tud, azt kitől szerezte be, hogy frissen sült, meleg szelet kenyérként kapta, vagy a magához vezető útján csipegette fel, morzsáról morzsára. De az élet nagy dolgait nagyon józanul fogadja. Ha öröm az, ha bánat. Valami ősi tisztaság van a tetteiben, szavaiban. Nála a fehér az fehér, és a szava igaz és súlya van neki.
Minap megmutatta, hogyan kell szaporítani az aranyhalat :)))
