Bee happy!

 Végre,ideülhetek.Majdnem azt írtam,hogy végre egyedül,de ez nem igaz,mert az nem jó, mert pont ez a bajom,hogy túl egyedül vagyok.Páromnak ez a második hónapja,hogy vídéken van,alig volt itthon ez alatt.Nemrég még írtam,hogy jaj de jó,most meg nyafizok,hogy brühhahha,mégse.Mert ez sok.Mert csak vele tudok úgy beszélgetni-már mikor ráér,meg a hozzábújás meg egyéb ilyenekAmi most hiányzik.Mert a gyerekek nagyok,elég az ő bajuk,alakul a saját életük,Manó egy tünemény-akiről megszakértették,hogy jé ,tényleg képtelen ellátni magát-csak pont beszélgetni nem tudunk ,mivel ugye nem beszél.Pedig már 3.-os lehetne,mi meg most próbáljuk elsajátítani a”WC-be pisilünk” igen bonyolult tevékenység művészetét.Hallanátok sokszor hogy üvőlt,mintha nyúznám-aztán mondokába kezdek és már nevet is,mert persze,hogy műbalhé voltNa ez van.Vannak kedves barátnőim,akikkel jól tartjuk egymásban a lelket,csak persze Ők dolgoznak,nem űlnek otthon egész nap,mint én,alig van idejük.Én meg már halálra unom a mókuskerekemet.És feljövök ide vinnyogni-hát kellett ez nektek???
No para,csak múló állapot!
.Az a bajom,hogy hallottam a tv-ben,hogy feltalálták a gyógyszert-nna mire??? -A BÁNATRA!!!!-Értitek ti ezt???Vagy csak én vagyok hüle????Nem elég nekik a sok műöröm okozta áldozat,most még ez is.Ha boldog akarok lenni-rózsaszín bogyó,ha fáj a lelkem,kék-(vagy a kék az másról szól?)-na jó zöld.Aztán persze jöhet a mellékhatás,majd az azt gyógyító lila.Ilyenekre kapnak pénzt,mert ők kutatnak,meg feltalálnak.Jaj,rosszul vagyok!Ott az a sok tényleg betegség,baj-ők meg ilyet…Közben meg álszent képpel mondják,hogy életmentő műtétre nincs pénz,meg hasonlók…Csuda bolond egy világban élünk.Persze,ez nem újdonság…
 
    Hát most jól kidühöngtem magam 🙂
Na,nagy levegő,az élet szép.Meg az is,hogy ilyen kerge világban még sok kedves,értelmes emberke keresi a helyét,a boldogságát,és teszi normálisan a dolgát.

Ez itt az egyik kedvencem,a magnólia.Abban a csodaszép erdélyi városkában,ahol születtem,a főtér közepén van egy nagy park.A közepén réges-régen ott állt a zenélő kút,aminek csodájára jártak az emberek,a világ minden tájáról.Én nem láthattam,sőt kiskoromban mesének hittem,mondának,mert akkor már nem élt olyan élő ember aki látta volna.Aztán megtudtam,hogy attól még igaz.Csak hát az a fránya történelem…Mióta az eszemet tudom,ott a park közepén egy virágóra mutatja a folyton múló perceket.A főtérnek ezt a részét,”Rózsák terének” hívják.Hát rózsából sincs hiány,de én minden tavasszal a virágbaborult magnóliákért imádtam.Akárhányszor nyíló virágait látom,olyan mintha meglátogatna egy kedves rokon.Hát innen az álnév.

Találtam képet a csodakútról is,sajnos nincs hozzá évszám,sőt most a meséjével is adós maradok,de ígérem,pótolni fogom.

Hogy jön ide mindez?-kérdezhetitek,teljes joggal.Csak elgondolkodtam,hogy annyi kedvességet kapok tőletek,tartozom nektek egy személyesebb bemutatkozással is.Amihez hozzátartozik a múltam és a jelenem is:

 Üdv mindenki! Bocs a tegnapi kicsit furára sikeredett…Kösz Tacsi,jókat írtál az agymenéseimre.Az a helyzet,hogy nem szeretem,ha megzavarnak írás közben,azt meg végképp nem,ha beülnek zoomolni a hátam mögé.Kissé olyan,mintha rám nyitnának a fürdőbe-ne zavartasd magad-hát ez nekem nem megy.Ahhoz képest,hogy ikrek vagyok,meg majom-tehát közösségi,extrovertált típus,rá kell döbbennem,hogy elég magamnak való vagyok.Szeretem csöndben,egyedül megrágni vagy kiköpni,vagy lenyelni,és főleg helyretenni.Talán az se jó,hogy kissé maximalista vagyok-főleg önmagammal,ez elég sok gondot okoz.Meg úgy tünik,a hosszú évek  lenyelt keserű,maró könnyeim beépültek a sejtjeimbe,talán még az izmaim is tőlük fájnak….kell egy jó masször!!!Az se baj,ha szép,feszülőtestű,fiatal-na jó ezt nem viszem tovább,különben is,ha egy ilyen szépfiúról lenne szó,úgy menekülnék,hogy még a forma-1 éllistáját is megzavarnám-lenne fejkapkodás!!! 
 Úgy tünik Kedves túl sokat van távol, hétvégén 15 órát volt itthon most talán haza se jön…-csoda,hogy feszült az emberlánya???
Annyi sok szépet akartam írni,de lelkem boltján-hiába kopogok,dörömbölök,tábla lóg : ZÁRVA !!!-micsoda disznóság!de sebaj,ma (végre!)délig enyém a gép,majd visszajövök.Addig is mindenkinek szép délelöttöt!!!

 Előszőr is kezdem a jóhírrel : kedves szakértő jött egyedűl ! és teljesen emberi volt,semmi fellengzős kötözködés,sőt !!! kedves,együttérző,természetes !!!Jól megkönnyebbültem .Aztán elgondolkodtam.Hova tünt az a tíz évvel ezelötti énem,akinek eszébe se jutott volna feltételezni rosszindulatot,megnemértést ???Most is szeretem az embereket,csak…Sok a görcs,a félelem bennem.Alig merek első lépést tenni,mert tartok tőle,hogy már megint fájdalmas pofon jön.Leesett a fájdalom-küszöböm,megnőtt bennem az óvatóskodás,a beletörődés…Nem jó ez így ! lehet,hogy a korral is jár,hogy megfontoltabbá válik az ember lánya,talán mert több vesztenivaló van már,de sajnos ez így nem jó!Mert ugyan sok volt a fájdalmas,elkeserítő tapasztalat Manóval kapcsolatban és olyan kevés a normális,meg a jó,azért nem kéne így bezárkózni,nem lenne szabad ílyen szinten telítődni félelemmel,előítélettel.Azt hiszem kiépítek magamnak valami jó kis terápiát…és elkezdek megint vigyorogni mindenkire,legfeljebb egyesek majd gondolkodnak,hogy milyen méretű muszálykabát kéne…De megtanulok nem megsértődni a rosszindulaton,mert igazán ártani csak akkor tudnak,ha hagyom.
De nem fogom hagyni!!!!Sokat jelentenek nekem az írásaitok,mert látom,hogy többen is gondolkodunk hasonlóan,mélyen,igazán,talán mégse a felszínesség győz!Olyan jó,hogy itt ennyien törődünk egymással…na nem tok írni,majd holnap

 Ha netán hiányoztam,bocsi,hétvégén nem férek a géphez.
Az a helyzet,hogy reggel korán ideültem,és hoztam volna egy mesét nektek arról,hogy néha milyen apróságokon múlik az,hogy merre megyünk tovább.Aztán előbb inkább beleolvastam a blogjaitokba,hogy lássam kinél mizu.Arra,ami Majdnemnyuszinál várt,nem számítottam.Az élet legnehezebb megpróbáltatásainak egyike,ha egy gyerek beteg lesz.És most nem a nátháról beszélek,bár amiatt is tudunk aggódni.De mikor nagy ,komoly betegség környékezi meg szemünk fényét,mi meg ott állunk tehetelenül…várjuk a dokik csodatevő segítségét,majd rémülten látjuk,hogy Ők is tanácstalanok…Meg kell értenünk,hogy igazán ezen a csöpp kis emberkén múlik minden.A kétségbeesés könnyeit kinnt kell hagyni a folyosón,a félelmeinkkel,haragunkkal és szorongásunkkal együtt.Meg kell keressük magunkban azt az érzést,mikor még pocaklakóként beszélgettünk vele.Megtiszított szívvel és gondolatokkal kell megfogni pici kezét,még ha alszik is és mondani,mesélni neki,mennyire vártuk őt,mennyire szeretjük.Elmondani,amit talán nem szoktunk,hogy olyan büszkék vagyunk rá,hogy nekünk, nagy felnötteknek ,mekkora szükségünk van az ő mosolyára,rosszcsontkodására.”Tudom,kicsim,hogy te is nagyon szeretsz minket,hisz minket választottál,nekünk hoztad önmagad ajéndékba,Kérlek,hát légy erős,szedd össze magad,győzd le ezt a csúnya bajt,mert te képes vagy rá,hisz hozzád fogható csodalény nincs másik.Gyere vissza közénk,úgy ahogy eddig voltál,egészségesen,huncut mosollyal,mert látod,mi gyengék vagyunk.Ha te nem mosolyogsz,anya sem tud,te kellessz ,téged hiányol mindenki anya,apa,tesók,barátok,meg a kedvenc macid is…Mutasd meg milyen erős vagy,kérlek,segíts,hogy újra boldogan mehessünk játszani együtt”.
 Sajnos nagyon ismerős szavak,mondatok,volt alkalmam sokszor mondogatni.Megtanultam,hogy kell az ágyrácsba görcsösen kapaszkodó újjaimat kiegyenesíteni,hogy símogatni tudjanak,a torkomba felkapaszkodó fájdalom,félelem üvöltését szeretetteli csöndes suttogássá halkítani.Megtanultam a kis lépések módszerét.Ma még  csak ezt a picit…ami pont a legfontosabb,ami az életbemaradáshoz,túléléshez kell…Talán egy picit a holnap reggelre is szabad tervezni,de távolbanézni tilos!!Azt majd később,ha eljön az ideje.
 Nem tudom van-e karma,ha igen ,az enyém mi,de a két lányommal számos komoly élet-halál harcot vívtunk már,még eddig mindig győztesként szálltunk ki a nagy csatákból.Nagylány kigyógyult az agyhártyagyulladásból,semmi utóhatás nélkül.(A hülyesége…na nem,az nem attól…az  örökség inkább..nem  !dehogy tőlem!!! 🙂 )Kismanóm,aki minap töltötte a tízedik évét,most is nevetve táncikál,valószínüleg azon derül,hogy a dokik akik még fél évet se jósoltak,akik meggyőződéssel mondogatták,hogy ez aztán soha nem fog megmozdulni se, nemhogy járni megtanulna,nem fog érteni semmit a világból,azoknak is megmutatná,hogy kell elindítani a kedvenc mesét,vagy levenni a zárat a telómról,és üzit küldeni annak,akit pont elötte emlegettem.Bár nem beszél,néhány betüt tisztán felismer.Tudom,ez nem nagy teljesítmény más,egészséges, másodikos gyerektől,de ő nem más, ő csak sajátmagához mérhető.És az ő mércéje a csoda.Persze  csak a mi szemünkben,akik láttuk emberfeletti küzdelmeit..

Szóval ,kedves Petike!Csak azt akartam mondani,hogy szorítunk neked,én hiszem,hogy nemsokára vídáman hancúrozol  újból.Addig is talán egy kis mesebeli segítség nem,árthat.Remélem a saját őrangyal nem sértődik meg némi bónusz-segítségért