Bee happy!

Október 11.

 


 

 

 

 

Juhász Gyula: Október

 

A fény arannyal öntözi még

A szőke akác levelét,

De ez a fény, megérzem én,

Már októberi fény.

 

Az alkony lila fátyla alatt

Tarka tehenek hada halad,

Vígan elbődül, hisz haza tart,

De ez már őszi csapat.

 

A kertben tarkán égő színek,

Virágok, dúsan vérző szívek,

Rajtuk az este harmata ring,

De ez már őszi pompa mind.

 

Fényt, krizantémet, dalt, harmatot

Lelkemben vígan elringatok,

Megszépül lassan, ami rég volt,

De ez már októberi égbolt!

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mormogásaim margójára

 


 Dolgozatokból…

 

Zrínyinek csak fél szeme volt, ám ez nagyon zavarta a csatákban.

 

A katonák életüket és halálukat kockáztatták.

 

A hős holtan esett össze. Ezt később nagyon sajnálta, de akkor már nem volt mit tenni.

 

A víz oxigénből és vízből áll.

 

A szomorú elhanyagolt sírok mellett élettel teli sírhalmokat is találhatunk.

 

A mocsári vész 1526-ban volt.

 

A Szent Jobb István király bal keze.

 

Janus Pannonius 15 éves korában elterjedt Európában.

 

A háborúban a nők is megteszik a kötelességüket a férfiakkal együtt, úgy elöl, mint hátul.

 

A gesztenyesütögető néni kiáll a sarokra, és odacsalogatja az embereket a szagával.

 

Döbrögi a harmadik levonásban két púppal gyarapodik.

 

A középkorban a várakat katakombákkal lőtték.

 

Kanada területe egyenlő Európa lakosságával.

 

A kengurú kicsinye fészeklakó.

 

A ménes egy nagy lócsomó.

 

A tatár hadakat Vati kán vezette.


 

 

Ellenőrzőbeli szép üzenetek. :

 

 


 1. A gyerek ellenőrző könyve negyedik éve nincs aláírva.Kedves Szülő, nem tud írni?
Osztályfőnök
Nem. de hát nem emlékszik rám, tanárúr? Az ön tanítványa voltam!
Szülő

 

2. Figyelmeztetés után is rágja a földgömböt a gyerek. Újból figyelmeztetem.
Tanár
Amennyiben a földgömbre még szüksége van, próbálkozzanak süteménnyel!
Szülő

 

3. A magyarórán háromszor szoltam rá, hogy ne bontsa a a falat! Kérem fülészetre vinni!
Tanár
Már volt. Ott is kibontotta a falat.
Szülő

 

4.Osztályfőnöki intőt adok, mert az osztályfőnöki dicséret második alkalommal sem íratta alá.
Tanár
Ezt most nem írom alá és a következőt sem. Lehet újra dícsérni.

 

5. Jelentés alatt-fiú létére- tehénbőgést hallatott. Rovót kap.
Tanár
A gyerek nemi érése még nem fejeződött be.
Szülő

 

6.A fia a házi feladatát rendszeresen a társairól másolja át! Mi lesz Így belőle?
Tanár
A házi feladatot én is mindig másoltam.Ma vezérigazgató vagyok.
Szülő

 

8. Kedves szülő, ha megigéri, hogy nem hiszi el mindazt amit afia az iskoláról mesél, én cserébe nem hiszem el mindazt, amit ő az otthoni eseményekről mond.
Tanár

 

 


Kedves szülők,nektek ajánlom!

 


A szülői hivatásra való felkészülés nem kizárólag könyvek olvasásából és a gyerekszoba feldíszítéséből áll. A következő 12 egyszerű teszt segít a majdani szülőknek, hogy kellőképpen felkészülhessenek a szülőségre, hogy pontosan megtapasztalják, milyen dolog anyának vagy apának lenni.

 

1. (Nők számára) Az anyaságra való felkészülésként vegyél pongyolát, és akassz a hasad elé egy nagy babzsákot! Hagyd ott kilenc hónapig! Amikor a kilenc hónap letelt, vedd ki a bab 10 %-át.

 

2. (Férfiak számára) Az apaságra való felkészülésként, menj le a legközelebbi háztartási boltba, öntsd a pénztárcád tartalmát a pultra, és mondd a pénztárosnak, hogy szolgálja ki magát! Azután menj a szupermarketbe, és intézd el, hogy a fizetésedet közvetlenül nekik utalják át! Menj haza! Vedd elo az újságot, és most utoljára olvasd el!

 

3. Mielőtt vállalkozol a gyerekre, találj egy házaspárt, akik már szülők, és fedd meg őket nevelési elveik, türelmetlenségük, alacsony tűrésszintjük miatt, és hogy hogyan engedhették meg gyerekeik ilyen mértékű elkanászosodását. Adj tanácsokat, hogyan javíthatnának gyermekeik alvási szokásain, vécéhasználatán, étkezésnél tanúsított magatartásán és általános viselkedésén! Élvezd ki a helyzetet – ez az utolsó alkalom, hogy minden kérdésre tudni fogod a választ!

 

4. Hogy átérezd az elkövetkezendő éjszakákat, sétálj a szobában fel ‘s alá délután 5 órától este 10-ig, válladon egy 4-6 kilós nedves csomaggal! 10 órakor tedd le a csomagot, állítsd be az ébresztőórát éjfélre, és menj aludni! 12-kor kelj fel, és sétálj megint a csomaggal 1 óráig! Állítsd be a vekkert 3 órára. 2-ig feküdj ébren, 2-kor kelj fel, és igyál valamit! Feküdj le háromnegyed 3-kor! 3-kor, amikor a vekker megszólal, kelj fel! Énekelj a sötétben halkan 4 óráig! Állítsd be az órát 5 órára! Kelj fel! Készíts reggelit! Csináld ezt 5 éven át! Közben nézz ki boldognak!

 

5. Képes vagy elviselni a rendetlenséget, amit a gyerekek csinálnak? Hogy ezt megtudd, kenj csokoládékrémet a kanapéra és lekvárt a függönyökre! Dugj egy halat a hifitorony mögé, és hagyd ott egész nyáron! Dugd az ujjaidat a virágágyásba, és tisztítsd meg a frissen festett falon! A foltokat fesd át zsírkrétával! Na, hogy tetszik?

 

6. A kisgyermekek öltöztetése nem olyan könnyu, mint amilyennek látszik! Végy egy polipot, és egy hálós szatyrot! Rakd a polipot a szatyorba úgy, hogy egyik karja se lógjon ki sehol! Rendelkezésre álló ido: az egész reggel.

 

7. Végy egy tojástartó dobozt! Egy ollóval és egy doboz festékkel készíts belole krokodilt! Végy egy tekercs vécépapírt! Ragasztószalag és némi celofán segítségével formálj belőle karácsonyfát! Végül, végy egy tejesdobozt, egy ping-pong labdát és egy üres pilótakekszes dobozt, és készítsd el az EiCCel-torony pontos mását! Gratulálunk, a helyed biztosnak látszik az óvodai csoportban.

 

8. Felejtsd el a sportautókat és vegyél egy kisbuszt! Ne is gondolj arra, hogy otthagyhatod a ház elott fényesen, csillogóan! A családi autók nem így néznek ki! Vegyél egy csokoládé jégkrémet, és tedd a kesztyűtartóba! Felejtsd ott! Végy egy tízforintost! Dugd be a magnóba! Vegyél egy nagy doboz csokisparányt, és öntsd a hátsó ülésre! A fűnyíróval néhányszor menj neki a kocsi oldalának! Most már tökéletes!

 

9. Készülj fel a sétára! Várj a vécé elott egy fél órát! Menj ki a bejárati ajtón! Gyere vissza! Menj ki! Gyere vissza! Menj ki megint! Menj le az utcára! Gyere vissza! Menj le megint! Sétálj az utcán egészen lassan 5 percig! Vizsgálj meg minden eldobott cigarettacsikket, rágógumit, használt papír zsebkendőt és döglött bogarat útközben! Ugyanazon az úton gyere vissza! Ordíts olyan hangosan, ahogy csak bírsz, amíg minden szomszéd ki nem jön, és rád nem mered! Add fel, és menj haza! Most már alkalmas vagy arra, hogy sétálni vigyél egy kisgyereket!

 

10. Mindent ismételj meg legalább ötször! Menj le a szupermarketbe! Vigyél magaddal valamit, ami jól modellez egy óvodás gyereket! Egy felnött kecske remekül megfelel a célnak. Ha több gyereket szeretnél, több kecskét vigyél! Vásárold meg a heti zöldséget anélkül, hogy a kecskéket látótávolságon kívülre engednéd! Fizess ki mindent, amit a kecskék megesznek vagy tönkretesznek! Amíg ezt nem tudod könnyen megtenni, ne is ábrándozz gyerekekrol!

 

11. Vájd ki egy dinnye belsejét! Fúrj rá egy kis lyukat! Akaszd a mennyezetre, és lendítsd meg! Végy egy tányér spenótfozeléket, és egy kanállal próbáld meg a spenótot a lengedezo dinnyébe kanalazni, miközben berregsz, mint egy repülogép! Tedd ezt addig, amíg a spenót fele el nem fogy! A maradékot öntsd magadra, de úgy, hogy a padlóra is jusson belőle bőven! Most már alkalmas vagy egy 12 hónapos gyerek etetésére!

 

12. Tanulj meg minden nevet a Tesz-vesz városból, a Walt Disney rajzfilmekből és a Babarból! Ha a munkahelyeden azon kapod magad, hogy gyermekdalokat énekelgetsz magadban, végre alkalmas vagy teljesíteni a szülői hivatást!

 



 

Köszönettel Thoomasnak, tőle hoztam, én nagyon jókat nevettem, mert ismerős helyzetek. Neeeemmmm???

 Ja, és nem akarom hallani a “rossz anya vagyok” dumát, mert bizony ezek elkerülhetelen nyűgök, átestünk rajta, mint vak a küszöbön 🙂

 

Remélem, sikerült némi derüt becsempészni a használtmosogatórongy-létbe.

 

 

Reményik Sándor: Idővel

 


Mosolygó bölcs, õsz doktorunk: Idõ,
Mi áldjuk balzsamosztó, lágy kezed,
Te tudod: az örök seb mese csak,
Egy seb ha nyílik, a másik heged,
Mosolygó bölcs, õsz doktorunk: Idõ,
A perced ír, az órád irgalom,
Az éveid csupa szent sebkötések,
Vezess, vezess, mi követünk vakon.
Ahogy közelgünk a nagy Csend felé,
Enyhébb a naptûz, áttetszõbb az ég,
Egyre halkulóbb, estelibb a táj
És révedezõbbek a jegenyék,
Ahogy közelgünk a nagy Csend felé,
Suhanó pici békeangyalok
Nyujtják ki felénk apró árny-kezök:


Úgy múlik lassan minden fájdalom.
Ahogy az élet elmúlik velök.

Nincs cím megadva

 Osho :












118. Barátság









Legelőször is önmagunkkal kell barátságban lennünk, de nagyon ritkán találsz olyan embert, aki barátságos önmagával. Önmagunk ellenségei vagyunk, miközben hiába reménykedünk abban, hogy a barátja lehetünk valaki másnak.


Azt tanították nekünk, hogy ítéljük el önmagunkat. Az önszeretet bűnnek
számít. Pedig nem az. Az önszeretet minden más szeretet alapja.
Csupán az önszereteten keresztül lehetséges az emberbaráti szeretet.
Minthogy az önszeretetet elítélik, a szeretet minden egyéb lehetősége is
eltűnt a Földről. Ügyesen kiszámított stratégia ez a szeretet elpusztítására.
Olyan, mintha azt mondanád egy fának: “Ne tápláld magad a földből; az bűn.
Ne tápláld magad a holdból és a napból és a csillagokból; az önzés. Légy
önzetlen – szolgáld a többi fát.” Logikusnak látszik, ezért veszélyes. Logikusnak
látszik: ha másokat akarsz szolgálni, hozz áldozatot; a szolgálat egyenlő az áldozattal.
De ha egy fa feláldozza magát, akkor meghal, nem lesz képes más fákat szolgálni;
egyáltalán nem lesz képes létezni.
Azt tanították neked: “Ne szeresd magadat.” Szinte ez lett az úgynevezett
szervezett vallások egyetemes üzenete. Nem Jézusé, de a kereszténységé
mindenképpen; nem Buddháé, de a buddhizmusé – minden szervezett
vallásnak ez lett a tanítása: “Ítéld el önmagadat, bűnös vagy, értéktelen vagy.”
És ennek az elítélésnek a következtében az emberi lények fája
összezsugorodott, elveszítette a fényét, képtelen a megújulásra.
Az emberek csak vonszolják magukat valahogyan. Nincsenek gyökereik
a létezésben, gyökértelenek. Próbálnak mások szolgálatára lenni, de képtelenek
rá, mert még önmagukkal sem barátságosak.

 

Kaptam mára tarot jóslatot

 



 







20. Kék/Rózsaszín – Csillaggyermek/Gyermek mentő


A feltétel nélküli szeretet kommunikációja. Béke a tudatba


 önelfogadás a mélyben.


A változás és fejlődés mély szimbóluma. Kiváló lehetőség, hogy elfogadjuk magunkat, hogy képesek legyünk olyannak látni az életet, amilyen valójában. Ahogy közelebbi kapcsolatba kerülünk a bennünk lakozó gyermekkel, úgy kerülünk kapcsolatba az Angyallal, akik vagyunk.


 

Kedves pedagógusok !


 


 


 A szülői értekezlet nem most volt, de eddig nem sikerült leírnom, pedig úgy füstölgött a fejem, hogy a békebeli gőzősök is sárgulva pislogtak volna rám, ha látnak. Osztályfőnök néni az ötvenes korosztály gyöngyszeme. Korát tekintve gondolhatnánk, hogy ő már mindent tud, amit kell. A megjelenése, hanghordozása láttán keresem a nyakán a nyakkendőt. (Régen, nálunk, akik nagyon meg akartak felelni az akkori rezsimnek, bizony büszkén felkötötték a piros, háromszögű kis rongyocskát és patetikus hangon, kifordult szemekkel méltatták a méltatlant, ha kellett ha nem.) Nyakkendő nincs.
  Egy órán keresztül elmondja az iskola szabályzatát, amit már tavaly is ismertünk, sőt idén is megkaptunk levélben. Ok, lehet van, aki nem olvasta.
  Utána figyelmeztet, hogyha netán valami bajunk lenne az iskolával kapcsolatosan, azt előbb neki mondjuk el, ne szaladgáljunk az igazgatóhoz, kivéve, ha netán vele lenne gondunk, de hát ugye, ez nem túl valószínű. Fontos tudjuk, hogy az iskolának nehéz a helyzete, krétára sincs pénz.(persze, ezt is tudtuk, országszerte nehéz helyzetbe vannak az iskolák).
  Kéne némi osztálypénz is : egy évre ezer ft !!!,  hogy pedagógus napra tudjanak virágot venni a kollégáknak.
  Meg fontos tudnunk, hogy bizony, nekünk, szülőknek is kell némi áldozatot hozni a jobb jegyekért, mert a gyerek nem az iskolába tanulja meg, amit tudni fog, és legyünk őszinték, otthon, egyedül nem tudnak felkészűlni .(én naiv itt azt hittem, hogy arról beszél, hogy segítsünk, figyeljünk oda, hogy rendesen felkészüljenek.) Affenét,  ecsetelte,hogy a tanárnak is van elég baja, nem ér rá mindig úgy leadni az anyagot, ahogy az elvárható lenne, tehát igen, ne sajnáljuk a pénzt a külön tanárokra. Meg hát ezek a gyerekek is…Ne legyenek illúzióink, őket nem érdekli az egész.
  Jelzem, az osztályterem tele volt szülőkkel, voltunk vagy 40-en, mert több gyereknek eljött apja, anyja. Körbenéztem, mindenki rezzenéstelen arccal bámul maga elé (mért emelkedik a vérnyomásom??? )
  Végre, a hátsó padban feláll egy anyuka, megtudjuk, hogy ő matek tanárnő, s mint ilyen, rákérdez a tantárgyát tanító kolléga módszerére és látható eredménytelenségére (aki ellen a gyerekeink aláírásgyűjtést terveznek). Ugyanis szó nélkül felírja az új anyagot a táblára, egy megoldott példával, utána kiadja a megoldanivalót és félrefordulva olvasni kezd. Következő órán kisdolgozat. Ha szólnak, hogy nem értik, azt válaszolja, hogy nem csodálja, de úgyis bukni fog az osztály, tehát tudomásul kell venni a tényeket. A tavalyi  osztályátlag is 2-3 között volt, úgy, hogy nulladikosok lévén csak ismételtek. Most viszont jönnek az új anyagok, meghát mégiscsak érettségi tantárgy.
  Osztályfőnök fintorogva hallgatja a panaszt, és közli, hogy ő nem tudja, hogy mit csinál kolléga az óráján, neki nem tisztje őt értékelni. -De hát eleve ilyen mentalitással hogy lehet ?-kérdem, de közben elvarázsolt kastélyban érzem magam, mert mindenki más hallgat. “Erről beszéltem, segítséget kell biztosítani a gyerekeknek”(ha nem tetszik, fizess magántanárt).-Korrepetálás esteleg ???- Ő azt nem tudja. Majd megkérdezi.
   És ismét elmeséli nekünk, hogy ezek a gyerekek amúgy is oooolyanok, most is azzal kezdték az első osztályfőnöki órán, hogy ugye, idén elmennek-e kirándulni, mert tavaly nem voltak. De ő bizony megmondta nekik, hogy szó sem lehet róla, majd ha jövőre megkomolyodnak, mert most ha kell, ha nem , ugrándoznak meg vihognak. (Lelki szemeim elött megjelent egy részlet a Pink Floyd : Fal-ából, amint egyengyerekek menetelnek a darálóba ) Felvetettem, hogy talán egynapos, vagy színház, vagy múzeum ? De hiába, “éretlenek még” !
   Ja meg a hiányzások. Az lehetelen, hogy valaki egy félévben egy hétnél többször beteg legyen!
 Alig vártam, hogy vége legyen…Már pont menekültem volna, mikor rám szól, hogy anyuka, ne menjen még, jó hírem van . 20 perc után megtudtam, hogy a nyári magántanár csodát tett a gyerekemmel, a némettanár nagyon elégedett. Meg persze ő is. Hurrá.
  Lekéstem a vonatomat 10′-el, várhattam másik 70′-et.


 


Ecdl! !!!

 



Mi is az az ECDL START?


Az Európai Unió országaiban is csak a közelmúltban bevezette ECDL START lényege, hogy


az ECDL végbizonyítvány megszerzéséhez szükséges hét modul helyett kezdetként elegendő


négy modulvizsgát tenni ahhoz, hogy bárki – továbbra is korra és iskolai végzettségre való tekintet nélkül – hozzájuthasson első, az informatikai írástudást igazoló nemzetközi bizonyítványhoz.


Mind



Mit kell tennem?


1., Tanfolyamunkon vagy önállóan elsajátítani az egyes modulok ismeretanyagát.


2., Az első vizsga előtt a vizsgázónak regisztráltatnia kell magát.


Az ECDL START regisztrációs díja: 7.500 Ft DIÁKOKNAK: 5.500 Ft


A regisztrációs díj tartalmazza a vizsgakártya díját, amelyre minden sikeres vizsgáját


rávezetnek.


(L)Zsófi(L) üzenete:



3., Vizsgára / vizsgákra jelentkezni lehet telefonon vagy személyesen Maklári Tímeánál


A vizsgadíj: 2.500 Ft/modul DIÁKOKNAK: 1.500 Ft/modul


     Babi       üzenete:



Naaa,ez jóó


(L)Zsófi(L) üzenete:



Milyen modulokból kell vizsgázni?


1. Operációs rendszerek


2. Szövegszerkesztés


3. Információ és kommunikáció


4. Szabadon választott modul (Információtechnológiai alapismeretek, Táblázatkezelés, Adatbázis-kezelés, Prezentáció)


(L)Zsófi(L) üzenete:



ennyi ami érdekes


(L)Zsófi(L) üzenete:



A képzési idő: 25 óra (szombatonként 5 óra)


     Babi       üzenete:



ügyi vagy


     Babi       üzenete:



? mi ez az 5 óra?


(L)Zsófi(L) üzenete:



A tanfolyam modulonként vizsgafeladatok megoldását teszi lehetővé oktatói magyarázattal,


És egy próbavizsgát, melyet közös kiértékelés követ.


A tanfolyamra jelentkezés feltétele, a Windows és a Word alapszintű ismerete.


(L)Zsófi(L) üzenete:



akkor kell jönni


     Babi       üzenete:



arra nem kell külön fizetni?


(L)Zsófi(L) üzenete:



A tanfolyamok kezdetének időpontja: 2007. október 27. min. 15 fő jelentkezése esetén


Információ és jelentkezés: Maklári Tímea


Tel: 347-1070, e-mail: m_timy@vipmail.hu


 



 

Pasikról

Kedveseim, köszönöm, hogy egész bejegyzéseket szenteltetek nekem. Nagyon jól esett a figyelem. A kommenteknek is nagyon örültem. (mindig jól esik). De hogy a sarokkád beindított valamit, az biztos, mert aki nem tudná, annak elárulom, hogy kaptam egy pasit Hivatlantól !!! Na jó, olyan, amilyennel sose kezdtem volna, de ettől még murisabb. Én meg, hálátlan, úgy gondoltam tisztázzuk, mi is a leányzó fekvése. Ezért hoztam ezt a listát. Mit szóltok hozzá???


Női igények


Eredeti lista (22 éves korban)



  1. Jóképű
  2. Elbűvölő
  3. Gazdag
  4. Figyelmesen hallgat
  5. Szellemes
  6. Sportos
  7. Van stílusa
  8. Jó ízlese van
  9. Ötletesen ajándékoz
  10. Mélyérzésű, romantikus szerető

 



  1. Módosított lista (32 éves korban)

    1. Jól néz ki – jó, ha van valami haj a fején
    2. Kinyitja a kocsiajtót, rám adja a kabátot
    3. Van elég pénze, hogy elvigyen egy jobb étterembe
    4. Többet figyel rám, mint amennyit beszél
    5. Megfelelő időben nevet a vicceimen
    6. Vásárláskor könnyedén viszi a szatyrokat
    7. Van legalább 1 nyakkendője
    8. Meltányolja a jó házikosztot
    9. Emlékszik a születésnapokra és évfordulókra
    10. Legalább egy héten egyszer szerelmeskedünk
     
  2. Módosított lista (42 éves korban)

    1. Nem néz ki túl rosszul, nem baj, ha kopasz
    2. Nem indul el a kocsival, amíg be nem ülök
    3. Állandó munkája van, néha elvisz a McDonald’sba
    4. Megfelelő időben biccent, ha mesélek valamit
    5. Általaban emlékszik a viccek poénjára
    6. Elég ereje van, hogy segítsen átrendezni a szobát
    7. Általaban inget hord, hogy rejtse a pocakját
    8. Tudja, hogy a csavaros tetejű pezsgő nem jó
    9. Emlékszik rá, hogy le kell hajtani a WC ülőkét
    10. A legtöbb hétvégén megborotválkozik.
     
  3. Módositott lista (52 éves korban)

    1. Az orrában és a fülében illő hosszúságúra vágja a szőröket
    2. Nyilvánosan nem böfög és nem pukizik
    3. Nem kér túl gyakran kölcsön
    4. Nem alszik el, amikor beszélek hozzá
    5. Nem meséli el túl sokszor ugyanazt a viccet
    6. Elég jó formában van ahhoz, hogy hétvégén felkeljen a kanapéról
    7. Legtöbbször tiszta fehérneműt vesz, és nem visel felemás zoknit
    8. Méltányolja, hogy a TV előtt vacsorázhat
    9. Alkalomadtán a nevemen szólít
    10. Néhány hétvégén megborotválkozik
     
  4. Módosított lista (62 éves korban)

    1. Nem ijesztget kis gyerekeket
    2. Emlékszik, hogy hol van a fürdőszoba
    3. Nem kér túl sok zsebpénzt
    4. Csak kicsit horkol, amikor ébren van (ha alszik, akkor hangosan)
    5. Elfelejti, hogy miért nevet
    6. Elég jó formában van ahhoz, hogy egyedül két lábra álljon
    7. Legtöbbször van rajta valamilyen ruha
    8. Szereti a pépes ételeket
    9. Emlékszik rá, hogy hol hagyta a fogsorát
    10. Emlékszik, hogy mikor….
     
  5. Módosított lista (72 éves korban)

    1. Lélegzik!!!

 


Vasárnap- nem szomorú !

  Köszönöm  mindenkinek a látogatást, a kommenteket. Most rohanok , mert befejeztem a töménytelen mennyiségű fasirtsütést, meglátogatom a barátnőimet, biciglivel, mert fő az egészség. Meg így talán az se baj, ha közben koccintok egyet. Mert ma délutánra szabadnapos vagyok, izé …szabad pár órás. Még ilyet!!! Rám került a sor! Már mindenki másnak megvolt …mármint a szabadság! Most én lépek.Pááá !!!!


 



 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


Azért legyetek jók !!! 🙂

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!