“Csönd van, oly néma a semmi,
pedig jókat kéne tenni.
Társaságom most magányom,
belső hangom jó barátom.
Riadt lelkem a tömegben,
zajoktól még összerezzen.
Kicsit félve lép az útra,
feladat vár rá ott tudja.
Most is hallom jól a hangot,
tudom azt, hogy merre tartok.
Nem tántorít most már semmi,
olyan jó a Földön lenni.
Kezemben a lehetőség,
lelkemben a felelősség.
Meg tudom-e teremteni,
mit a szívem kíván tenni?
Vágyaimat elültetem,
boldogsággal öntözgetem,
szeretettel melengetem,
valóságként élvezhetem.
Úgy lett minden, ahogy vártam,
a fejemben kitaláltam.
örömöm nem leplezhetem,
alkotóvá vált a kezem.”