Különjárat

Már

írtam ezt-azt Kedvesről, életem párjáról. 19 éve húzzuk együtt életünk

igáját,anélkül, hogy nagy szavak, ásó-kapa és egyebek lennének

közöttünk. Persze, volt nálunk is vihar, meg csönd, meg újrakezdés.

Vannak

dolgai, amit nem szeretek annyira, de elfogadom,és ezzel így van ő is.

Tudom, nem divat egy ilyen hosszú kapcsolatot fényezni, de most,

kapaszkodjatok, meg, erre készülök. Mert ha képes vagyok morogni rá,

akkor képes kell lennem dícsérni is. Nem is nehéz. Van néhány nagyon

fontos dolog közöttünk, ami segít. Ilyen az, hogy szeret. Meg az, hogy

tisztel, nem alázna meg sem szóval, sem tettel. És amit nagyon szeretek

benne, meg tud nevettetni. És tud bizakodó lenni akkor is amikor én már

lerágtam a szám szélét.

Nnna ,

attól még ne higgyétek azt, hogy olyan szirupos, habos felénk az élet.

Ő egy szeretetéhes, nagyra nőtt rokkersrác ma is. Kissé felelőtlen,

kissé őrült.

Minap

(nem tudom a géphiány  tette, vagy a Manó betegsége, vagy minden

együtt) kissé nyűgösebb, durcásabb voltam. Nehezményeztem a

kocsmázását, morogtam, hogy idő, pénz, meg persze, itthon hiába vár

minden…na, szóval sárkánykodtam. Békített, kedveskedett, de nem

voltam túl látványosan békülős hangulatban. Vacsora, én utána

átvonultam “csakazértisBarátokköztetnézni” a gyerekekhez, mire

bementem, már békés szuszogás jelezte, hogy az éjszaka bizony alvásra

való.

Másnap

ugye, korán munkába indult, eltelt a nap. Késő délután volt, amikor rám

csörög, hogy szeretné, ha készülődnék, mert az egyik ismerősünk

halászlét főzött, és vár minket, pár perc és jönne értem. Vonakodom,

húzogatom a számat, hogy ááá, én neeem, gyere csak haza, majd

megbeszéljük..-(hát persze, csak kéretem magam egy kicsit). Alig pár

perc telt el, épp hogy eldöntöttem, hogy melyik nadrágom, melyik polóm

lesz megfelelő, már megint csörög a telefon.

Kedves: – Kérlek, siess, mert busszal megyünk érted!

Én- meglepődve : Milyen busszal???

K. : Hát sárgával!!!, siess !!! 🙂

Nos, azt

tudni kell a dologhoz, hogy nagyon szűk a mi utcánk. A sárga busz meg

tényleg sárga, pont olyan, mint a távolsági buszok, amik a V….N

céghez tartoznak (sőt, tényleg az). 🙂

Hogy

mekkora őrültség volt bearaszolni vele, azt nem is ragozom. Azt se,

hogy az egész utca (most se értem, egész nap kihaltnak tűnik) kinnt

bámult ! Volt aki látványosan morgott is…


De ők megálltak, ajtó kinyit, Kedves leszáll, és felsegített :-))) és úgy mosolygott rám !!!

Volt benne valami , nem is tudom , mi a jó szó rá ? – szerelmes, őrült, romantikus ?

Bár

abban már igencsak ijedtség volt, hogy a sarki villanyoszlop

rögzitőkötelébe beakadt valami kis kiálló alkatrész, majdnem baj lett,

de az őrangyalaink éberek voltak. 🙂

 Egy pohár Martini után, már el is múlt az ijedtségem, azóta csak cinkosan vigyorgunk Kedvessel.

(Azt is

belesusogta a fülembe, hogy tök, jó, hogy a szomszédnál most szép nagy

placcot füvesítenek, mert az esküvőnkre helikopáterrel jön értem 🙂 ! )

Tovább a blogra »