Példabeszéd a felszínességről
Bizony az emberi butaságnak nincs határa, és az a mondás se született véletlenűl, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.
Szolgáljon hát tanulságul mindenkinek, hogy ne ítéljen a látszat után, hanem nézzen be a dolgok mögé, és gondolkozzon, vagy legalább vegye a fáradtságot és nézze meg alaposan miről beszél. Mert van az úgy, hogy látunk valamit, ami elsőre nem tűnik rosszanak, aztán mi döbbenünk meg legjobban, ha kiderűl , hogy a háttérbe akár teljesen más van.
Ja , és, ahogy fiatal, de igen józan blogtársunktól megtanultam, ha segíteni akarsz, tedd személyesen, hisz már Mátyás király meséjéből is megtanulhattam volna, hogy azért fogy el a liszt, mert túl sok kézen átmegy. 🙂
Na, ma se éltem hiába 🙂
Mindenekelött
Áprily Lajos
Április van, április
Habos felhők fejem felett
vitorlásan feszülve szállnak.
Üzekedő játékait
köszönöm életnek, halálnak.
Hétfő-Beszámoló a hétvégi tánclépéseinkről
Nos, minden előzetes híresztelés kacsának bizonyult !
Mert igéretek jöttek, mi hittük, illetve reméltük a beteljesítését, Kedves ment, na persze, nem az igéret főldjére, hanem a kedvenc helyre (kiskocsma), ‘oszt mivel gépnek lába nem nő, így maradt…Pedig vészesen közeleg a jótállási idő vége, tényleg át kéne nézetni, de hiába…Tehát gép itt, ami jó, de átnézetés már megint csúszóba, ( csak halkan jelzem, hogy már legalább két hónapja megy az ígérgetés) ami nem jó.
Hát így, mintha táncikálnánk, egy lépés előre, egy vissza, vagy kettő, mikor milyen a ritmus. A hétvégénk is ennek jegyében telt el.
Külső lépcső elkészítése spontán, mintegy véletlenűl beindult, amiért egy jó barátunknak tartozom hálával, mert jött, látott, és már hegesztett is, apa kissé kábultan megjön, nagyot néz! “-Nahááát”-, aztán segítségként :”- Gyere, ne halj szomjan! “-oszt’ munka abbahagy, üveg nyit, pohár csendűl. Én meg csöndesen morogva tovább írtom a tarackot(írtanék én mást is), meg ásó-kapa, árvácska…közben nézem, morgom, hogy úristen, mennyi minden nem ott, nem úgy van, sose lesz rend…de sebaj, már udvar közepe tele szép, vastag csövekkel, u-gerendákkal, meg itt egy hosszabító, ott egy trafó…De ! ! ! lesz lépcső, lesz rend. Egyszer…
Mert vasárnapra csak izomláz, meg zsebláz, mert csak egy szál zártszelvény még, és némi fúrószár, +ez+az, ja, és reggeli előtt egy kis vodkát, utána némi sőrt, ja és a bográcsba készülő marha szégyellős, kell még hozzá, kevéskének bizonyul, sok lesz az éhes száj…Hát így, visít a flex, csattog a balta a másnapos, szótlan Kedves nagy fejfájással készíti a bográcsalávalót. Én meg bennt a belevalót, mellévalót. Fiam ügyesen segít a Szakinak, aki, nagyon remélem, most nem hozza a Mekkmesteri mivoltát, mert csinált ő már kész garázskaput a tágas műhelyében, csak azt felejtette el, hogy ugye az ajtó, az nem garázsméretű…
Szóval a lányok, most szám szerint négyen, körülöttem sertepertélnek, teszünk- veszünk, egészen idilli minden. Délben megjön jóbarátnőm, Szaki felesége, én hiszem, hogy kinnt az italfogyasztás beszüntetve, lépcső kezd látványos, felismerhető formát ölteni, marha puhul, ízesedik Kedves fakanalától.(vagy mittoménmitől)
Nap szépen sűt, hónapokat hozunk be a beszélgetésben, mindenki nyugodt és boldog, bosszúságot csak a szomszédék okoznak egy kicsit, mert hozattak 7 éves fiacskájuknak egy 6 hetes labrador-kölyköt, de elfelejtették elmondani a gyereknek, hogy ez nem mű, hanem élő, talán nem kéne kínozni. Nehéz szótlanul nézni, ahogy rángatja két lábától fogva. Közben kutya nyűszít, gyerek visít. Hát szóvá tesszük, kedvesen, kultúráltan(…) nem nagy sikerrel…Ez van, nem vagyunk egyformák…![]()
Mert igéretek jöttek, mi hittük, illetve reméltük a beteljesítését, Kedves ment, na persze, nem az igéret főldjére, hanem a kedvenc helyre (kiskocsma), ‘oszt mivel gépnek lába nem nő, így maradt…Pedig vészesen közeleg a jótállási idő vége, tényleg át kéne nézetni, de hiába…Tehát gép itt, ami jó, de átnézetés már megint csúszóba, ( csak halkan jelzem, hogy már legalább két hónapja megy az ígérgetés) ami nem jó.
Hát így, mintha táncikálnánk, egy lépés előre, egy vissza, vagy kettő, mikor milyen a ritmus. A hétvégénk is ennek jegyében telt el.
Külső lépcső elkészítése spontán, mintegy véletlenűl beindult, amiért egy jó barátunknak tartozom hálával, mert jött, látott, és már hegesztett is, apa kissé kábultan megjön, nagyot néz! “-Nahááát”-, aztán segítségként :”- Gyere, ne halj szomjan! “-oszt’ munka abbahagy, üveg nyit, pohár csendűl. Én meg csöndesen morogva tovább írtom a tarackot(írtanék én mást is), meg ásó-kapa, árvácska…közben nézem, morgom, hogy úristen, mennyi minden nem ott, nem úgy van, sose lesz rend…de sebaj, már udvar közepe tele szép, vastag csövekkel, u-gerendákkal, meg itt egy hosszabító, ott egy trafó…De ! ! ! lesz lépcső, lesz rend. Egyszer…
Mert vasárnapra csak izomláz, meg zsebláz, mert csak egy szál zártszelvény még, és némi fúrószár, +ez+az, ja, és reggeli előtt egy kis vodkát, utána némi sőrt, ja és a bográcsba készülő marha szégyellős, kell még hozzá, kevéskének bizonyul, sok lesz az éhes száj…Hát így, visít a flex, csattog a balta a másnapos, szótlan Kedves nagy fejfájással készíti a bográcsalávalót. Én meg bennt a belevalót, mellévalót. Fiam ügyesen segít a Szakinak, aki, nagyon remélem, most nem hozza a Mekkmesteri mivoltát, mert csinált ő már kész garázskaput a tágas műhelyében, csak azt felejtette el, hogy ugye az ajtó, az nem garázsméretű…
Szóval a lányok, most szám szerint négyen, körülöttem sertepertélnek, teszünk- veszünk, egészen idilli minden. Délben megjön jóbarátnőm, Szaki felesége, én hiszem, hogy kinnt az italfogyasztás beszüntetve, lépcső kezd látványos, felismerhető formát ölteni, marha puhul, ízesedik Kedves fakanalától.(vagy mittoménmitől)
Nap szépen sűt, hónapokat hozunk be a beszélgetésben, mindenki nyugodt és boldog, bosszúságot csak a szomszédék okoznak egy kicsit, mert hozattak 7 éves fiacskájuknak egy 6 hetes labrador-kölyköt, de elfelejtették elmondani a gyereknek, hogy ez nem mű, hanem élő, talán nem kéne kínozni. Nehéz szótlanul nézni, ahogy rángatja két lábától fogva. Közben kutya nyűszít, gyerek visít. Hát szóvá tesszük, kedvesen, kultúráltan(…) nem nagy sikerrel…Ez van, nem vagyunk egyformák…
Na, rövidre zárva, kaja kész, isteni lett, mindenki vidám. Lépcső abbahagyva, már csak a fokokat tartó száracskák hiányoznak.
És eljön a búcsú pillanata, Szaki családdal beül a céges autóba, egy böhöm nagy dobozosba, és indulnak kifele. Kerítés szépen végigsímogatva visszapillantótól, aztán Ccsaattt ! -és Szaki majdnem sírva üvőlt…Hát az ijedtség igen nagy volt, mert a csatt helyszínén villanyóra, gázcsonk, ja és a kapu – aminek egyik szárnya kajlán lógó állapotot vett fel. (Szerencse a szerencsétlenségbe, hogy közművek nem sérültek) Most se nagyon értem, hogy sikerült, de a hátsó lámpa totál tőrve, meg egyéb kisebb-nagyobb horpadás, repedés és egyéb seb csúfítja, az alig egy hónapos új autót. Barát-család egymással veszekszik, mi nagyon ijedten csöndben pislogunk, Kedves visszailleszti a szerencsére nem letőrt, csak kipattant oldalalkatrészt…
Ha visszatekerhetném az idő kerekét, ezt bizony kivágnám…
Ja, és a kazánházba rejtett piát is eltüntetném, de így csak az üres dobozokat szedegetem össze, igen rossz szájízzel.
Közérdekű bejelentés
Hihi, a cím miatt azt mondta a fiam, hogy egoista vagyok, pedig nem is 🙂
Naszóval, ha netán hiányolna valaki jövő héten, elképzelhető, hogy nem lesz gép a közelemben (hogy élem túl, nem tudom még). Tehát nem azért hiányzom, mert megnyertem a lottó főnyereményt, és hawajozok (sic!), dehogy, csak a szervíz kérdéses mikor végez ezzel a kis drágával. 🙁 Brühhahhhaaa :’-(
Na szóval, legyetek jók, ha tudtok!
Ja, de él a telóm! 🙂
Nincs cím megadva
Kosztolányi Dezső: Kávéval és kacajjal jő a reggel
 |
Kávéval és kacajjal jő a reggel. Hancúrozzunk, fiam, a sok gyerekkel. Szájunkon ott az álom csókja még, de hívogat a hópehely, a jég, rohanni könyvvel, ungon-berken által, röpülni régi szárnyas korcsolyákkal, csiklandó mellel szívni föl a vad fagyot, tiporni az ifjú havat. Hahó, előre, föl a gyermek-égig, szállj énvelem. Új másikom, ki régit visszabűvölsz, kis reggelem. Jer, hadd köszönjem néked, hogy enyém még az élet, mert folytatódik és minden megújul tevéled. |
Nincs cím megadva
Nagy István Attila: Vasárnap
Ma minden olyan fájdalmas,
az éjszakában lassú nesz motoz,
csupán a lélek friss üzenete:
a virágot bontó büszke mámor
forgolódik. De vajon kell-e
más, mint ami elkövetkezett?
A világra némán hull a hajnal,
s egy árnyék halk lélegzetvétele:
tenyérbe simuló árva homlok
Nincs cím megadva
B. Radó Lili: Bilincs
| Azt hittem, nem lesz számomra horizont, sem magasság, amit szárnyam ne győzne s nem lesz bilincs, amely lekösse lelkem. S hogy múlnak az évek és vélük az élet, |
