A gondjaim így tornyosulnak körülöttem. Mint megannyi kőoszlop. Sziklák, kövek, kavicsok, vegyesen rakódnak, kisebbek, nagyobbak, egymásra, meg egymás mellé. Van amelyik inog, van amit már belepett a moha. Van úgy, hogy félek, rámdől az egész, betemet. Némelyiket sikerül szétbontanom, de a sziklányiakkal nem boldogulok .
Vannak napok, hogy már csak a köveket látom. Még álmomban is.