Bee happy!

Igen, Jega, nagyon igazad van. A barátság nagyon fontos.

  Van barátnőm, aki reggel átjön, (csak beugrik néha) és fájó szívű lányomat fagyival ébreszti. Ő az, aki meghallgat és helyreráz, nem velem sír, csak miattam, ha kell, vigasztal, vagy leteremt, vagy rámnevet. Vagy átölel. Nem helyettem tesz dolgokat, hanem felkapcsolja a lámpát, hogy lássam a fényben, meg tudom tenni én is- ha akarom. De ha nem, azt is tudomásul veszi. Nem várja el, hogy tökéletes legyek, de azt igen, hogy Ember. Azt se veszi sértésnek, ha nem érek rá pont akkor esetleg, vagy, ha másként döntök, mint ahogy ő tanácsolta.

Nem féltékeny, nem kér kizárólagosságot, hisz tudja, hogy a szeretetet lehet osztani bő kézzel, nem fogy el. Nem irigy, velem örül, ha látja, hogy csak pici lépésem is sikerül, de van, hogy azt mondja: ez tetszik, nekem is kéne, én is szeretenék.

Nagy áldás ő nekem. Már 13 éve : BARÁT-így, csupa nagybetűvel. Ő “ilyen”.

Aztán van, aki olyan…De lehet, hogy csak olyanja van…Hmmm…

Sok “ilyen” barátot neketek is, de legalább egyet! 🙂

object width=”425″ height=”355″>

 Múlt héten még biztos voltam, hogy ma dokiváróba ücsörgök Manóval.

Azóta
tudom, hogy aki vitt volna kocsival, szóval izé, nem tud vinni…Sebaj,
barátom a sárga busz, ugye, buli az élet :-). Még jó, hogy van belső
hang, azért tegnap csak felcsörrentem a heti egy alkalommal két órát
fogadó dokit, – naná, hogy ma nem lesz…A másik doki, a “lábas”azt
mondja, jövő hét kedd. Hát így van ez, ember lánya tervez…Jó lett volna,
ha ezen a héten sikerül, mert most ugye érettségi szünet van (sok
sikert azoknak, akik ma írnak!), Manó az nem egyemberes feladat, ha
dokihoz megyünk. Már az út felénél rájön, hogy nem
tetszik neki az irány, háborog, tiltakozik, de a bejárathoz érve ez
átmegy kőkemény ellenállóba. Mert azt hiszem kórház- fóbiája van, vagy
ilyesmi. (Na jó, nem csodálkozom, kissé már nekem is ).

Tehát hurrá, nem megyünk (most) . Hogy ne legyen értelmetlen a mai
nap, így nemsokára felkerekedek, azaz biciklire pattanok, aztán
teker-teker, falu másik oldalán jól bevásárolok, és jöhet a kreatív
munka. Ugyanis felfedeztem egy újfajta tapétát, amit lefestve moshatóvá
lehet tenni, és itthon van egy-két felület, ami megkívánja. (Szép, és olcsóbb, mint a csempe, ráadásul gyorsabban kész).

Hát így, mai progi kész, kreativkodásra fel. Jaj, még főznöm is kéne valamit…csak tudnám mit…

Reményik Sándor: Akarom

Akarom: fontos ne legyek magamnak. A végtelen falban legyek egy tégla, Lépcső, min felhalad valaki más, Ekevas, mely mélyen a földbe ás, Ám a kalász nem az ő érdeme. Legyek a szél, mely hordja a magot, De szirmát ki nem bontja a virágnak, S az emberek, mikor a mezőn járnak, A virágban hadd gyönyörködjenek. Legyek a kendő, mely könnyet töröl, Legyek a csend, mely mindig enyhet ad. A kéz legyek, mely váltig simogat, Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok. Legyek a fáradt pillákon az álom. Legyek a délibáb, mely megjelen És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem, Legyek a délibáb a rónaságon Legyek a vén föld fekete szívéből Egy mély sóhajtás fel a magas égig, Legyek a drót, min üzenet megy végig És cseréljenek ki, ha elszakadtam. Sok lélek alatt legyek a tutaj, Egyszerű, durván összerótt ladik, Mit tengerbe visznek mély folyók. Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír, Míg le nem teszi a művész a vonót. A festmény Boros Adél műve, címe: Szól a hegedű

A május az egyik legszebb hónap. Mintha az időjárás is szerelmes lenne, napról napra szebb arcát mutatja. Porcica írja róla, hogy szülinapos. Bizony, nálunk is az.

Rögtön, az első napja nekem apukámról szól.

Jó volt hallani a hangját, mert annak ellenére, hogy már második hónapja alig tud felkelni az ágyból, még mindig derűs, vigasztaló, pedig a tortán, amit nem én vihettem el neki, bizony a  76-os szám állt. Milyen az, hogy csak gondolatban tudom megölelni, hogy csak a telefonban mondjuk egymásnak a szép szavakat? Ezt csak az ismeri, aki megismerte a távollét poklait is. (De sebaj, hónap végén megyek, látni fogom, csak várjon meg.!)

Anyák napjára is csak gondolatban zarándokoltam abba a hegyoldali, csöndes temetőbe, bár azt hiszem a rózsabokromon, csak neki nyílt ki az első virág.

Közben meg, a hónap közepén, a legjobb barátnőm is vénül ( ma elő- szülinapi buliként megyek át hozzá tapétázni).

Rá pár nap, és Nagylányom lesz 17, másnap német vizsga, és aznap lenne anyu …kortalan, hisz már 13 éve megállt neki az idő.

A május szép, csak néha úgy érzem, mintha itt lopakodna nesztelenűl az ősz.

 Kissé lassan telt ez a nagy szabadság… Volt idő beengedni, száguldozni a gondolatokat.

A majálisos emlékek mind gyerekkoromat idézték, ahhoz meg szorosan kapcsolódott anyu képe. Hiszen ő ott volt mindig mellettünk, a széltől is óvott volna…Eljátszottam, behívtam az emlékeket, kíváncsi voltam, mi ugrik be. Furcsa játék volt, semmi időrendi sorrend nélkül, hisz napoztunk, vagy szőnyeget mostunk a Maros partján, sétáltunk a főtéren, vagy csónakáztunk, volt fájobb emlék, mikor összeszorított szájjal  vett tudomásul nemszeretem dolgokat, volt, hogy szidott, volt, hogy ölelt. Annyi kép ugrált be, annyi történet.

Legjobban azokat az emlékeket szeretem, ami a nagymamám falujához köt minket. Ez a falu nekem a szabadságot jelentette, itt lazult a féltő-óvó háló,  itt anyu is más volt. Nem kellett arra figyeljen, hogy melyik emeletről ki hogy kukucskál, mit gondol, itt Ő volt, és még a szeme is zöldebbnek tünt. Neki sok fájdalmat okozott régen ez a hely, hisz gyermekkora minden volt, csak gondtalan nem, sok rosszindulatot és bántást kellett neki itt nyelni, és sajnos Mamával is emeltek egy  falat maguk közé, ami azért végig ott maradt közöttük, dacára minden szeretetnek. Maradt valami jóvá-nem tett számadás bennük.(Remélem mára már tisztáztátok )

A korai elszökése(világgámenése) után, visszamenni férjjel, gyerekkel, városi, úri nőként feledtetni látszott minden előzményt. Amúgy is volt benne valami született elegancia, de a büszkesége, a tartása irigylésre méltó volt. Kár, hogy mögötte, láthatatlanul annyi fájdalom bújkált.

Furcsa az élet…Amit ő tett, az visszaköszönt a mi tetteinkben(lásd világgámenést, elszakadást),az én általam kiosztott tőrdöfések egy részét már én is visszakaptam. Olyan az egész, mint egy mókuskerék, ahol periodikusan ismétlődnek ugyanazok a törött lépcsőfokok.

Mert fiatalon, mikor még azt hisszük mienk a világ, hogy ez a saját életünk, és nem tartozunk elszámolással, bizony nem nézzük, hogy mekkora fájdalmat okozunk annak, aki az életénél is jobban szeret…Aztán ugye jön a felnőtt-lét, megismerjük a gondok ízét, majd szülővé válunk, és így jön el a pillanat, hogy szemünk fénye dacosan hátravetett fejjel megy a falnak. Óvnád, húznád félre, sikítanál, hogy “Nneee!, fájni fog”, de hiába, nincs rá füle, hogy meghallgasson. És állhatsz ott, megsemmisülten, jöhet a hol rontottam el- önmarcangolás. Meg a miért nem látja???Miért nem érti???Mindegy mi jön, nem sokat tehetsz. Aztán egyszer csak belédhasít a felismerés: hiszen így fájhatott anyunak is, mikor én…

Jobb esetben megpróbálod csökkenteni a vádaskodás mértékét, próbálod lenyelni az ugye megmondtam prédikációkat, próbálod felidézni hajdani önmagad hajthatatlanságát, nem elkövetni azt, amit akkor hibának véltél a szülői magatartásban, igyekszel összpontosítani egyetlen fókuszra: “bármi is legyen szeretlek!” És próbálod lenyelni a békát…

Mert végeredményben bármi is legyen, anyának lenni a legszebb dolog, de néha pokoli nehéz jó anyának lenni (nem tudom, lehet-e).

Ja, és van úgy, hogy nem ez a leghálásabb feladat.

“Nem nyafognék, de most már késő,

most látom, milyen óriás ő –

szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.”

Tudom, sokaknak rémálom, ez a pár nap, ami előttünk van. De csak akkor, ha hagyjátok azzá válni! Ami kötelező, azt persze, meg kell tenni, de attól még nem szükségszerű a rosszkedv! Biztos vagyok benne, hogy a társas magányban is akad személy, akivel jó együtt csinálni ezt-azt. (Ha más nem, hát ott van saját magad! )

Tehát csajok fel a fejjel, akár  jöhet egy lesz@rom-tabi, de a lényeg, hogy ne hagyjátok elmúlni élmény nélkül a 4 napot! Szabad jót játszani a gyerekkel, önfeledten, elfeledkezve korról, átmenni gondtalan gyerekbe, nem dől össze a világ! Lehet jót lazulni a kádban, arcpakolással, vagy aromaterápiával, lehet sütni, főzni valami kedvencet, csak úgy, a magatok örömére, lehet sétálni, mert csodaszép a tavasz! Lehet megszökni egy tárlatot megnézni, vagy beülni egy csöndes templomba, ki-kinek izlése és temperamentuma szerint. Ha nincs lehetőség kedvenc filmet nézni, csak akad egy jó könyv!

És közben lehet süket lenni! Mert nem kell mindent meghallani, ami nem tetszik. Ha elképzeled, hogy burok van körülötted, ami megvéd minden rossztól, ha tudod, hogy a Te életedet Te éled, akkor ne félj élvezni azt ami szép és jó! Boldogságunk alapja az, hogy önmagunkkal békét kössünk! Nem mástól függ!!! Csak tőled!

Tehát kalandra fel! 🙂