Mármint minden éremnek. Ha leteszem az asztalra, ugye, csak az egyik látszik.
Nézem, nézem, eldönthetem, hogy tetszik-nem tetszik. Külön önálló
mondanivalója van. Aztán, ha megfordítom, rácsodálkozhatok a másik
oldalra. Az teljes más. Attól még nem szebb, nem csúnyább, csak más. Fej-és írás. (Na, gondolhatjátok, mire is jó ez, hisz ezt mind tudjuk.)
Hát a több napi morcos hallgatás után Kedves megszólalt! Nem ám azért, mert…neeem, csak kereste, nem találta, dühöngött…Én is átvettem a stílusát, jaj de jó, együtt őrjöngtünk. Egy kicsit.
Aztán csak letelepedtünk az ágyunk két sarkán. És mint egy elfertőzött
sebből szépen felfakadt minden. Előbb én pakoltam ki , mutattam a saját
oldalamról az igazamat. Aztán ő is elkezdte megmutatni a sajátját. És
szépen elcsendesedtem. Mert eddig én ezt nem láthattam, nem tudhattam,
és innen, ahonnan most mutatja, teljesen más színt kapott minden,
áttolódtak az arányok, megváltoztak a jelentések. Mert hiszen,” ugyan,
van az úgy, hogy általában igazad van”-ezt ő mondta!!!- de most nem az
ivászatról szólt a dolog, hanem ott kellet megvárja azt az illetőt, aki
hozta a pénzét, amiből a Nagylánynak adta a költőpénzt, csak az illető
késett, meg egyebek…na, szóval, ha felhív, vagy felhívom aznap, akkor
ezt megbeszélhettük volna…
Megbeszélhettük volna!!!! Ez a lényeg. Fáradtak, kimerültek, türelmetlenek voltunk, és csak annyit láttunk, ami felül volt. Én bántva éreztem magam, és bántottam, erre ő is- csak neki tovább tart a harag . (Pedig már szombaton hoztam neki cigit és békítő gumimacit(kedvence), de csak a cigit vette el…)
Hát így, szépen megbeszéltük, közben, azért húzódtam közelebb, simiztem egyet-egyet a kezén. A végére már nem húzta el 🙂
Jó a béke!!! 🙂