Jelentem, mosógépem meggondolta magát, csak kicsit nyikorog néha. Azt hiszem, csak ki kell hívjam a szerelőt…De az is lehet, hogy nem tetszik neki a tiszta új fürdőm. 🙂 Pedig tetszhetne! mert ugyan még van egy kis utósimi hátra, de sokkal-sokkal jobb mint volt! Igaz voltak kétségeim, mert elég formabontó megoldást választottam, és bizony én is mást szerettem volna, de van az úgy, hogy kőlevest főz az ember. Mert az van. Mármint kő. Aztán még egy kis ez, meg az, és minden jó, mert jó a vége.(jó festékes)
Ma a szokásosnál is korábban keltem, hogy kedvemre pancsizzak, meg idesettenkedjek kicsit, mert ugye, itthon a család, ilyenkor foglalt a hely. (minden jó hely! ) De nem panaszkodom, tegnap Kedves nagyon vidáman jött haza és korán, jól sikerült a napja, hozott egy kis pízmagot soron kívül :-).