Lassan száll a szürke és a kék még

lassabban szivárog át az égen,

homályban áll az erdő s minden ág

puhán mozog, úgy mint a vízfenéken.

A szürkeség eloszlik, győz a kék,

minden égi füstöt magába fal

s a dudoló hajnal elé szalad

két fiatal fa, sötét lábaival.

Harsány fürtökben lóg a fény s a táj

sok ág-bogán ökörnyál lengedez,

ragyogva lép az erdő szerteszét,

lépte vidám és egyszerre lenge lesz,

nedves fején a nappal táncba kezd

s a réten nem jöhet most senki át…

ezüst halakat virágzik a tó

és az éleshangú reggel így kiált:

halihó ha-hó ha-hó halihó!