Pilinszky János:
ŐSZI VÁZLAT
A hallgatózó kert alól
a fa az űrbe szimatol,
a csend törékeny és üres,
a rét határokat keres.
Riadtan elszorul szived,
az út lapulva elsiet,
a rózsatő is ideges
mosollyal önmagába les:
távoli, kétes tájakon
készülődik a fájdalom.
Hogy kissé felmelegedjünk, begyújtok, hadd lobogjon a tűz, sőt teszek fel vizet teának is.
(a kép csak illusztráció, sajnos, nem saját)
Gyertek, telepedjünk köré, mondjunk meséket 🙂, varázsoljuk tündérkertté szürke kis életünket.