Akik
régóta olvasnak, tudják, hogy amikor elkezdtem a jogsit, bizony nem
szerettem az oktatómat.Valahogy túl tolakodónak éreztem a stílusát.
Idegesített a beszéde, a
hasonlatai, a nyomulása, a kisugárzása. Mellette kicsi voltam, hülye és
kiszolgáltatott. Aztán a rutin vizsga végére, már megszoktam kissé,
bár még mindig nem szerettem.
Közben
teltek a hónapok, és hiába tudtam, hogy már csak a forgalomban kéne
vizsgázni egyet, valahogy nem jött össze sehogy . Se a pénz, se az idő,
hogy vezetni járhassak. Már gondolatban lemondtam az egészről, sőt már szinte győzködtem magam, hogy “ugyanmá”, ez nem
is való nekem, szétszórt vagyok, nem tudok annyi mindenre figyelni ( a
kuplungra zsigerből haragudtam). Aztán anyagi gondjaink jól betetőztek,
nem kellet sok, csak némi előre nem látható nagyobb kiadás, és
elcsúszott minden. Már álmodni se mertem, hisz “ugyanmá”, miből.
És az idő nem várt rám, csak telt, hipp-hopp itt álltam, hogy lejár a 2 év. Akkor meg ugye, lehet mindent elölről kezdeni. Vagy ha nem, hát kidobott pénz, idő az eddigi (nem kevés). Bántott, bár nem beszéltem róla.
Aztán nemrég felhívott az oktató. Mondja mi van? mondom semmi, nincs pénzem, pont. (amúgy utálom a befejezetlen dolgokat)
Azt
mondja, beszéljünk, megoldjuk valahogy. De ember, értsd meg, nincs
pénzem, és különben is, mióta nem ültem volán mögé, mostmeg vizsga?,
kinnt forgalomban?, vagy netán lezárat néhány utcát a kedvemért??? Ááá, beszéljük csak meg. Aztán
beszéltünk, pénteken. Mondja, egy biztos, kell a vizsgadíj, de ezt ő
már befizette(!!!), és kiírt szerdára, mert akkor normális a
vizsgabiztos. (!!!!)
Most meséljem el nektek csajok, hogy hova nem fért zabszem??? Hát sehova.
Tehát
ma, szerda reggel hattól kilencig gyakoroltunk. Aztán két emberke
előttem, jól végigizgulhattam, amíg ők végeznek, majd rám került a sor.
Én voltam a karikásszemű, remegő végtagú, kishitű harmadik.
Miután becsatoltam a biztonsági övet megszállt az esélytelenek
nyugalma, hisz lesz ami lesz, minek izguljak, egy hete még remélni se
mertem, most meg megpróbálhatom. És ez nagyon jó!
És jelentem, mindenki élve maradt, aki az utamba került. :-).
Sőt, az autónak se lett baja, és nagyot csak a telepre visszaérve
bakiztam, mert “nem hallottam”, hogy jobbra, én szép szabályosan
beálltam a bal oldalra a parkolóba. Hát hiába na, rossz a fülem. 🙂
Mindenki
úgy tett, mintha kedves oktatómat nem hallotta volna. Igaz én jól
belesápadtam, mikor leesett, hogy “másik jobb” lett volna, amit ő akar,
beállni az épület bejárata elé…(Dehát, no, van az úgy, hogy kicsit süket az ember.)
Tehát
vizsga sikerült, nekem meg lesz jogsim, majd ha megadom az elmaradt
pénzt az oktatómnak. Ami ráér részletekben is-mondta ő.
Hát szégyellem, hogy nem tudom szeretni, mert nagyon rendes ember .