Azt hiszem senkinek se mondok újat azzal, hogy a tudatmódosítók használata egyidős az emberiséggel. Igaz, eleinte csak nagyon komoly okkal használták, az erre kiválasztott emberek,
pl sámánok a gyógyításhoz. A mai kor embere sajnos többnyire öncélűan
és önrombolóan , mértéket nem ismerve él vissza vele, remélve, hogy
ezzel megoldja a gondjait. De gondoltátok volna, hogy van egy lassan 50
éves művészeti irányzat, ami szintén a tudatmódosításon, tágításon alapszik.
A
látomás- vagy pszichedelikus művészet a kortárs művészeten belül egy
fontos ‘alternatív’ vonulat. Erős, hatalmas,és komoly követői vannak,
mert komoly emberi témákkal foglalkozik … és mert nagy része a műveknek– (mint Grey festményei is ) – finoman munkáltak és gyönyörűek” (–Rátalálhatunk
Dali szürreális képei között is, hisz akarva-akaratlan, mind a művész
életmódja, mind a kifejezési stílusa, mind a szemlélete ezt az irányt tartja, legfeljebb nála a színek harsányságát hiányolhatjuk.)
A
pszichedelikus jelző gyakorlatilag mindenre vonatkozhat, ami a tudat
“kitágulásával” kapcsolatos. Mindenekelőtt a kábítószerek keltenek
ilyen élményt: fantasztikus víziók és hallucinációk mellett a külvilág
érzékelésének és megismerésének felfokozott módját, az “Én”, sőt a
tudatalatti felszabadítását.Az is bizonyított tény, hogy a
tudatmódosítószerek csupán a látomások ” megálmodását” segítik elő,
viszont az alkotások az ezt követő munka már bizony a művész
esetenként több hónapig tartó kitartó és szorgalmas erőfeszítései
alapján születnek. (Miközben az
úgynevezett “magas művészetben” egyfajta hűvös, analitikus szemlélet
uralkodott, a szubkultúrák lehetőleg mindent a “szem orgazmusának” (Timothy Leary) szolgálatába
állítottak, attól sem riadva vissza, hogy eklektikusan kapcsoljanak
össze egymástól távoli stílusokat, műfajokat és eljárásokat.)
A
különféle pszichedelikus hatások következetes alkalmazása a 60-as
években kialakuló underground kultúrák talán legfontosabb
jellegzetessége, ekkor minden esélye megvolt arra, hogy messze túl a divaton, általános ízléssé, filozófiává és életstílussá váljék.
A második világháború végén beinduló hippy korszak ösztönösen teret adott neki.
Ide
sorolhatók az akkori koncertplakátok és lemezborítók. Olyan
együttesekhez kötődnek, mint a Pink Floyd, Doors, de már a Beatlesnél
és Jimmy Hendrixnél is találkozunk a nyomaival.
A
színek éles körvonalúak, elcsúsztatva helyezkednek; színük vakítóan
kék és vörös, így szemünket az éles kontúrok mentén azonnal kegyetlen
lüktetésre készteti, különösen, ha a festék „világít”, foszforeszkál.
Ma pszichedelikus lehet egy ruha, egy plakát, egy könyvillusztráció, egy kifestett autó vagy egy misztikus látomás is.
(A pszichedelizmus orgiasztikus eklektikájának legnagyobb mesterei az
USCO és a Sensual Laboratory nevű multimédia-csoport tagjai voltak, az
underground sajtó illusztrátorai közül pedig mindenekelőtt Alan
Albridge, Michael English és Martin Sharp nevét érdemes kiemelni.)
20.
században még senkinek, semmilyen irányzatnak nem sikerül olyan
lenyűgöző szabadossággal egyeztetni az ellentéteket, mint a
pszichedelizmusnak. A geometrikus szigort használja fel a lüktető
életerő kifejezésére.
A
legszebb az egészben, ha több művészeti ág kapcsolódik össze, például,
mikor rockzenei koncerteken színes képek vannak kivetítve, amik együtt
vibrálnak a zene ritmusával,sőt ezt a goakedvelők is ismerheti, mert
a pszichedelikus hatások első számú médiuma a fényeffektusokkal kísért
koncertek.
Bár
lehet, hogy az eddigiek kissé elvontnak tünnek első hallásra, felhívom
a figyelmet, hogy láthattatok ti is ilyesmit élőben, nem is olyan
régen, itt Pesten,
“Koncertek
a fényben”címmel , mikor a zenekarok úgy szórakoztattak, hogy közben az
Erzsébet hídat nagy teljesítményű színes kivetítőkkel fénylő ábrákkal
burkolták be.
De a Millenáris park és a Parlament is kapott hasonló “díszruhát.
Érdemes megnézni a kortárs alkotók munkáit is, csodálatos elvarázsolt világok képeivel találkozhatunk.