Farkas Árpád: Simogatás
Ha a szavak bennünk néha elégnek,
tovább süt,
simogat,
duruzsol
a kéz.
Halk áramlásban nyugalom lakik.
Kibontja ujjaim –
tenyerem szirmait,
s míg arcodat puhán
átlengi valami virág –
átveszi kezem minden hangulatát.
Az eddig tapintott dolgok
most bőröm alatt égnek,
az eddig simogatott arcok
most arcodhoz érnek,
s mert eddig embert is bántott már e kéz,
-most arcodhoz ér, s önmagába néz.
Ha már a szavak bennünk néha elégnek,
nagyon kell érezd,
hogy süt,
simogat,
duruzsol
a kéz.
Kedves verset találtál! Szép napot neked! 🙂
Szép napot Nektek! :))
A vers nagyon szép!
De szép ez a vers! Puszillak! 🙂
Szép.
De gyönyörű!