Dsida Jenő
Hideg téli est
Életünk hulló karácsonyfáján
halkan repesnek a lángok.
Fölöttünk és bennünk hömpölyög
a hidegáramú csönd.
Mosson ki, vigyen magával
fodros hátán mindent, ami volt:
esdő várakozások meddőségét,
kulcsoltkezű, hasztalan imákat.
Hópárnás nagy fenyők alatt
üljünk le a törpék közé,
burkolózzunk a hallgatásba
s húnyjuk le félig a szemünket.
S míg csillagok kezdenek pislákolni,
töprengjünk az eljövő felől:
hogyan kellene megszólalni?
S mindent elülről kezdeni?
Farkas Árpád: Simogatás
Ha a szavak bennünk néha elégnek,
tovább süt,
simogat,
duruzsol
a kéz.
Halk áramlásban nyugalom lakik.
Kibontja ujjaim –
tenyerem szirmait,
s míg arcodat puhán
átlengi valami virág –
átveszi kezem minden hangulatát.
Az eddig tapintott dolgok
most bőröm alatt égnek,
az eddig simogatott arcok
most arcodhoz érnek,
s mert eddig embert is bántott már e kéz,
-most arcodhoz ér, s önmagába néz.
Ha már a szavak bennünk néha elégnek,
nagyon kell érezd,
hogy süt,
simogat,
duruzsol
a kéz.
Ady Endre: Adja az Isten
Adja meg az Isten,
Mit adni nem szokott,
Száz bús vasárnap helyett
Sok, víg hétköznapot,
Adja meg az Isten.
Adja meg az Isten,
Sírásaink végét,
Lelkünknek teljességes,
S vágyott békességét,
Adja meg az Isten.
Adja meg az Isten,
Bár furcsa a világ,
Ne játsszak, ölő, gyilkos
Cudar komédiát
Adja meg az Isten.
Adja meg az Isten,
Mit adni nem szokott,
Száz bús vasárnap helyett
Sok, víg hétköznapot,
Adja meg az Isten.