| Fehér vászonra rótt kuszált sorokra az idő üt pecsétet, hogy parányi sugár ragyogjon majd, midőn az árnyak sötét sértése szálanként csírázik az ég talajából köves talajra. A megszületett csönd órája ez már, a pihenésé, mikor a folyónak megbékítő partján – csöpp zajt se csapva – hullám csitul. Tűhegyén a füveknek jelek borzongnak át. A szél csomónkint a tág derűnek hő lehelletével festi be őket, ím, a fű felenged, s dacos tartást feladva dúsan árad száradt pillán a várás zokogása. (Baranyi Ferenc fordítása) |