Bee happy!

Szép napot!

 

Idén még nem is igazán ültem géphez-mondom, mintha már hónapok teltek volna el. 🙂 . Nos, nálunk ugyanis történt, hogy drága kis Helpdeszka-fiam, telepített valami új játékot, és azóta csak játszik-játszik. (Sokunkat magára haragítva vele) Vagy ő vagy a gép velünk. Mert figyelem! Kint mínuszok, bent hiába kandalló, meleg, a gép fázik-lefagy, aztán errefele  nagy divat ám a kék!!! és gépünk szeret trendi lenni, tehát mindegyre bevillantja  szép kék képernyőt is, amitől valahogy sosincs jókedvünk. (kékhalál)

No, sebaj.

A lényeg hogy itt vagyok, és annyi , de annyi köszönettel tartozom. Előszőr is az újévi jókivánságokért. Kedves Elk, Fórumvírus, Pc, Nagymami, Kertitó, Manyi, Márti,  Roni, Pipacs, Jega, Fermina , Gagó, Tűz- jaj, ki ne hagyjak valakit, minden kedves blogoló és nem blogoló barátom, ismerősöm és persze, ti: Szilva, Péntekke, Hívatlan, Motyi akikkel gyakrabban, és élőben is …Köszönöm. És bocs, hogy nem sikerült mindenkihez személyes beköszönni, de idén pótolom. Komolyan.

Aztán a kecskeméti taliért, ami után napokig vigyorogtam.

Meg, hogy tali előtt kibékültünk Kedvessel, így könnyű lélekkel, szívből nevethettem a csajokkal.

Meg a csöndes szilveszterért, mikor számot vetettünk.(nem mondom el mit arattunk)

És utána, mikor átbeszéltük a kapcsolatunkat, és Kedvesnek olyan megdöbbentő javaslata volt, hogy ihaj(holnap leírom).

És azért, hogy ma rohannom kell, vár a meló és a kineziológus. Jajj nagyon izgatott vagyok, és kíváncsi, és hálás, és boldog.

Puszi mindenkinek. 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Sztella37 says:

    Szia Magnoli! Csak most volt időm karácsony óta olvasgatni, írni. Minden szépet és jót kívánok Neked és családod minden tagjának. Sztella

  2. fórumvírus says:

    nem, nem a kineziológus vár!! 😀
    de remélem, minden ok lesz..
    írj majd!
    reggel azzal keltem, ogy ma 5-e van!! MAGNOLIhoz be kell nézni délután, vagy holnap!!!!
    szurkolok, hogy minden ok legyen!
    puszi

  3. Jega says:

    Ismerős a géphez jutás problémája, állandó konfliktus nálunk is(hárman osztozunk a gépidőn( Abban a házasságban nincs semmi baj , ahol van párbeszéd.

  4. p says:

    Kiváncsi vagyok én is nagyon! 🙂 Szép napot neked! 🙂

  5. Roni says:

    ..kineziológus.. nagggyon izgin hangzik! ha pozitív élményeid lesznek vele kapcsolatban, talán én is megpróbálom.., de előtte mesélj!
    xxx

  6. pc says:

    A kineziológia nagyon-nagyon jó dolog! Remélem neked is sokat fog segíteni! Majd kicserélhetnénk az élményeket, akár személyesen is, például. 🙂 Puszi!

  7. hivatlan says:

    Várom a beszámolót! 🙂 Este meg küldd el Helpdeszkát mással játszani és gyere msn-re. :))) 8 után megint enyém a világ. 🙂 (Meg a gép.)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!