Mostanában alkalmam volt néhányszor körbeülni egy-egy asztalt barátokkal, ismerősökkel. A beszélgetéseinkbe akarva-akaratlan becsúsztak mondatok a válságról, az életünkről, nehezedő hétköznapjainkról. Mivel az ilyen beszélgetések többszereplősek voltak, bizony voltak megoszló vélemények, meglátások, akár ellentétes eszmék is ütköztek. Szándékosan választottam ezt a szót, mert nem csattantak, csak finoman összekoccantak, mint biliárdasztalon a golyók, majd szépen kétfelé gurultak, kimozdulva az addigi mozdulatlanságukból. Egy-egy szó, vagy idegen vélemény továbbgondolkodásra ösztönzött, mintha az épület, amit ismerünk, eddig általunk nem ismert szárnyán nyitottak volna ablakot, és lám, onnan teljesen új kilátás tárult elénk. Érdekes és építő volt. Persze, ehhez az kellett, hogy szerettük, de főleg tiszteltük egymást, és valahogy senki sem hitt önmaga megtéveszthetetlen és megingathatatlan igazában. Tudtuk, hogy amíg mi hiszünk az általunk ismert dolgokban, más hihet abban, amit ő ismer jobban, és egyik nem zárja ki a másikat.
Nem akartunk meggyőzni, megtéríteni, nyitott szívvel fogadtuk a más szempontot. Azt hiszem sokat nyertünk ez által.
De lehet, hogy mindez csak azért jöhetett létre, mert alapjáraton valamiben mind egyetértettünk : tiszteljük az életet és a szabadságot.
Boldog vagyok, és gazdag, hogy rátaláltam ezekre az emberekre.