Nagylányomnak, holnapra

Illyés Gyula szavaival,( picit magamra szerkesztve) emlékezem arra a 18 évvel ezelőtti éjszakára :

Újszülött



Ilyen kormos hajjal


angyal, angyalom,

honnan jöttél, messzi

és legközelebbi

kedves rokonom?

Óriásként, felhők

közül, félszegen

hajlok rád köszöntőn,

köszöntlek e földön,

pici idegen!

Nem hall még, nem lát még,

roppant anyaméh

ez a világ néki –

– Jobb volt az a régi!

sírja fölfelé.

Szeme ferdén szétáll,

mintha kínai

lett volna s most fogna

csak a magyarokra

hasonlítani.

Mintha most érkezne,

elvétve a célt,

Kínából, Japánból,

egy ősi hazából

örökségiért.

Füstös mennyországból

hűvös hajnalon

most érkezett messzi

és legközelebbi

kedves rokonom,

hogy mennék eléd én,

hogy menne apád,

hogy neved, vallásod,

országod, lakásod,

hamar megtaláld.

Ide küldtek, mint a

cím a ládikán,

ide szól e homlok,

szem, száj, ilyet hordott

anyám, nagyapám.

Száz közt, százezer közt,

azon hirtelen,

akármi a próba,

megismertem volna:

ezt küldték nekem!

Itten vagy te otthon,

most s mindenkoron,

itt bontja ki minden

értékedet isten,

drága csomagom.

Mint csillag a vízre,

lomb közé a fény,

kerek arcod ebbe

a népbe illik be

itt lesz jó helyén.

Itt lesz hazád, házad,

apád, itt leszek

anyádnak én ködlő

jövőmmel dúlt költő,

míg el nem veszek. (…)

Adtam neked akkor életet, azóta ezt-azt útravalónak, remélve, hogy hasznát veszed.

És mit mondjak most? Mikor, mint könnyed pillangó, elrepült a sok év? Mikor már a felnőttség rögös útja áll előtted?

 Merj álmodni…

„Merj álmodni, mert az álmok álmodói meglátják a holnapot.

Merj kívánni, mert a kívánság a remény forrása, s a remény éltet bennünket.  

Merj nyúlni olyan dolgokért, amit senki más nem lát.

Ne félj olyat látni, amit senki más nem lát.

Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni.

Higgy a csodában, mert teli van vele az élet.

De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban…

Mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai.”

/ Ron Cristian /



Tovább a blogra »