Csak figyelgetem az embereket. Pénztárban állva nem nehéz.
Néhányan attól zavarba jönnek, hogy a szemükbe nézve, mosolyogva köszönök. Van, akinek gyanakvóan ugrik ettől fel a szemöldöke, Mit akar ez? – mit vigyorog? át akar verni? – és még akkor se nyugszik meg, amikor tüzetesen átnézte a visszajárót, a számlát, én meg mosolyogva elköszönök tőle újra. És megköszönöm neki. Aztán van, aki elkapja a tekintetét, és azért se köszön vissza, neki ezt szabad.
Túl sokan vannak, akik nem tudnak mit kezdeni a mosollyal. Lehet, hogy délután-este, mire találkozunk, és már azt gondolja, semmi oka rá, vagy ideje sincs, hisz lám, mindjárt vége a napnak, ő már hullafáradt, és még mennyi dolga lenne, főzés, gyerek, egyebek.
Még azt nem is írtam, hogy mennyi mindenről árulkodik az is, ahogy egymással bánnak. Azok, akik egymással párban, vagy családdal jönnek. Mennyi félszeg mozdulatra, kérdésre milyen sok az ellentmondást nem tűrő válasz, jelzés. Meg, hogy mi is kerül a kosárba. Mennyivel többször marad a pia, a cigi, ha kevés a pénz, de a margarin, a szalámi nem olyan fontos… Hány gyerekre mordulnak rá, hogy jól fogd meg, el ne ejtsd, mert agyoncsaplak. És a kis három-négyéves lányka, szorosan öleli magához a sörös üvegeket, és csak az ajtóból néz vissza a jégkrémek fele, sóvárogva.
Arról is írni akartam, mikor az úrinő közölte, hogy “ez van, maguk nem tehetnek semmit!” Előzményeket is tudni szeretnétek? Hát jó. Csinos, negyvenes nő, jól öltözötten, bőven ékszerezetten belibeg a boltba. Gondosan, ráérősen válogat. Aztán éber biztonsági őrünknek- aki addig, csak mint szép nőt nézte- feltűnik, hogy ha két terméket vesz le a polcról, abból az egyik kerül csak a a kosárba, a másik egyből a táskába kerül. Nem is hisz a szemének, a nő kecsesen, puha, bejáratott mozdulatokkal ismétli lépésről lépésre az akciót. Pénztárnál az őr rákérdez a táska tartalmára, mire halk próbálkozás -nem itt vettem. Közben a boltvezetőink, úgy tűnik, tanultak a rend( állatbarát) őreitől, süniset játszanak, közrefogják, felkérik, fáradjon velük az irodába. Ott átszámolják a “félretett” árút- 16000 ft körüli érték. Nos, mondja a “hölgy”, ez van kedveseim, én szóban elismerem, alá nem írok semmit, különben is 20000 alatt vagyok, nincs kedvem rendőrre várni, hívni is fölösleges, ő se tehet többet. Tehát viszontlátásra! és kijön, kér a pénztárnál 2 Davidoff slimet, fizet, és távozik, nyugodtan, kiegyensúlyozottan, sikkesen.
No, mondjak még valamit?
Mondom, mindezek ellenére én szeretem az embereket, mert azért van aki másnap már visszamosolyog, akad, akivel váltunk is egy-két rövid, barátságos szót. Csak a falaikon kell rést ütni.