Kapaszkodóknak és sodródóknak

Köszönöm a tegnapi mesés, beszélgetős, együttgondolkodós feltöltődést.

Hálám jeléül, iderakom egyik kedvencem:

Richard Bach: Illúziók (részlet)









Volt egyszer, hogy egy

kristálytiszta vizű, hatalmas folyó fenekén különös lények éltek.


A folyó csendesen

hömpölygött mindannyiuk – fiatalok és öregek, gazdagok és szegények,

jók és

gonoszok – fölött, a víz folyt, ahogyan folynia kellett, a víz

csupán kristálytiszta

önmagát ismerte.



A lények

mindegyike görcsösen kapaszkodott a folyómeder mélyén heverő ágakba

meg kövekbe,

mert életük volt a kapaszkodás, az, hogy ellenálljanak a sodró

áramlásnak, ezt

tanulták születésük pillanatától.



Végül azonban az

egyik lény így szólt: “Elegem van már ebből a kapaszkodásból. Bár a

saját

szememmel nem tudok meggyőződni róla, de bízom benne, hogy a folyó

tudja, hová

folyik. Hagyom hát, hadd sodorjon magával az áramlás, és vigyen,

ahová akar. Ha

továbbra is itt kapaszkodom, belehalok az unalomba.”




A többi lény kinevette, és azt mondták: “Te bolond! Engedd csak el

magad, és az

áramlás, amelyet oly nagyra tartasz, majd jól megforgat, odavág és

úgy szétmorzsol

a köveken, hogy abba hamarabb belehalsz, mint az unalomba!”




De a lény nem hallgatott rájuk, hanem elszántan elengedte, amibe

addig kapaszkodott,

mire valóban rögtön forogni, bukdácsolni kezdett, és az áramlás a

kövekhez

vagdalta.




Ám a lény ennek ellenére sem kapaszkodott meg újra, az áramlás így

egy idő múlva

felemelte a folyómeder fenekéről, és többé már nem ütődött,

zúzódott.




Azok a lények pedig, akik a folyó alján éltek tovább, és nem

ismerték a sodródót,

így kiáltottak fel: “Lássatok csodát! Ugyanolyan lény, mint mi

vagyunk, de ő

repül! Íme a Messiás, aki eljött, hogy mindnyájunkat megváltson!”




És a sodrodó így szólott: “Dehogy vagyok én Messiás, vagy akkor ti

is azok

vagytok. A folyónak telik kedve benne, hogy felemeljen bennünket,

hogy szabaddá tegyen,

ha van merszünk hozzá, hogy elengedjük, amibe kapaszkodtunk. Valódi

tennivalónk az

utazás, a nagy kaland.”




De ők csak egyre azt kiáltozták: “Megváltó”, és továbbra is

görcsösen

kapaszkodtak a kövekbe, és a következő pillanatban a sodródó eltűnt a

szemük

elől, ők pedig ott maradtak, és legendákat találtak ki maguknak

holmi Megváltóról.

Legyen nagyon szép hétvégétek!





Tovább a blogra »