Ó gondok, gondok, holnapok!

Egy gondtalan mát hol kapok?

Szőnyeg-puhába betegen

búni hiába szigetem:

szívem verését halk ölén

csak annál jobban hallom én.

S nem hágy e belül ágyuzó

nyugodni tikkadt ágyuszó.

Rég mélyről únott hangja bánt

előtt sülyedt harang gyanánt:

de zord kohóba sülyedett

és a harangból ágyu lett.

S tép, tép e belül ágyuzó

lelkembe tikkadt ágyuszó.

Kifelé csupa sánc, perem:

befelé lelkem meztelen.

Fájón mezítlen, mint beteg

zománca-vesztett fogideg.

Úristen, ami itt hibás,

ki lesz eltömni Messiás?

Jámbor halászt, hiszem, lehet:

hanem ki vált meg engemet?

Adj Uram, kinek mit szeret:

az éhezőnek kenyeret,

a szomjazónak hűs italt,

a fiatalnak fiatalt,

adj az öregnek szép időt:

hadd üldögéljen ház előtt,

adj, Uram, néki friss erőt –

de nékem adj kis pihenőt!