Hétvégére

 Sajnos, mostanában valahogy nem jön össze az írás. Vagy idő nincs rá, vagy az érzések szégyenlősen függönyt húznak a szavak elé és nem engedik látni sebeiket. Ilyenkor inkább olvasgatok, tudván, hogy mindennek rendelt ideje van.

Most hoztam nektek valamit. Szégyen, de nem tudom, ki volt a szerző, de bárki volt is, köszönet érte, okos és szívből jövő szavak, már az én megítélésem szerint. Naná, hogy nem tartom meg magamnak, hanem megosztom veletek.

“Álmomban

látogatóban jártam Istennél.


 Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék

vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:


– Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?

– Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?



Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást,

majd visszavágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is

feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá,

hogy visszanyerjék egészségüket.


Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt,

hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent

sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy

halnak meg, mintha sose éltek volna.




– Atyaként mit szeretnél, hogy gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?



Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet.

Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit

szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják

meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest

legyünk elbírálhatóak.


Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége.

Tanulják

meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk

azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek

begyógyuljanak.


A megbocsátást, a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni.

El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket.

Meg

kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két

ember nézheti ugyanazt a dolgot, és mégis két másféle dolgot látnak.


Meg

kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk, és mégis

szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk

magunknak is.


Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:



– Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük.

Tovább a blogra »