Hétvégére
Sajnos, mostanában valahogy nem jön össze az írás. Vagy idő nincs rá, vagy az érzések szégyenlősen függönyt húznak a szavak elé és nem engedik látni sebeiket. Ilyenkor inkább olvasgatok, tudván, hogy mindennek rendelt ideje van.
Most hoztam nektek valamit. Szégyen, de nem tudom, ki volt a szerző, de bárki volt is, köszönet érte, okos és szívből jövő szavak, már az én megítélésem szerint. Naná, hogy nem tartom meg magamnak, hanem megosztom veletek.
“Álmomban
látogatóban jártam Istennél.
Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék
vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:
– Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?
– Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
–
Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást,
majd visszavágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is
feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá,
hogy visszanyerjék egészségüket.
Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt,
hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent
sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy
halnak meg, mintha sose éltek volna.
– Atyaként mit szeretnél, hogy gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?
–
Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet.
Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit
szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják
meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest
legyünk elbírálhatóak.
Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége.
Tanulják
meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk
azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek
begyógyuljanak.
A megbocsátást, a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni.
El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket.
Meg
kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két
ember nézheti ugyanazt a dolgot, és mégis két másféle dolgot látnak.
Meg
kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk, és mégis
szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk
magunknak is.
Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:
– Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük.![]()
látogatóban jártam Istennél.
Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék
vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:
– Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?
– Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
–
Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást,
majd visszavágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is
feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá,
hogy visszanyerjék egészségüket.
Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt,
hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent
sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy
halnak meg, mintha sose éltek volna.
– Atyaként mit szeretnél, hogy gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?
–
Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet.
Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit
szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják
meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest
legyünk elbírálhatóak.
Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége.
Tanulják
meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk
azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek
begyógyuljanak.
A megbocsátást, a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni.
El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket.
Meg
kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két
ember nézheti ugyanazt a dolgot, és mégis két másféle dolgot látnak.
Meg
kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk, és mégis
szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk
magunknak is.
Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:
– Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük.