1,2

Elsőként megtanuljuk Édesanyánk mosolyát, arcát, lelkét, szavát, majd megtanuljuk az első lépéseket. Megtanuljuk a kelettől nyugatig, majd északtól délig terjedő látványt, a kölcsönkapott, de megtanult Időt, a nekünk teremtett zöld mező illatát, a vérehulló fecskefű sárgáját, nádszálak hajlongását, piciny kis áfonyabokrok sarjadását… megtanuljuk az eget, a földet, Világ szavát és engedjük, hogy mondataink valahogy egymás mellé álljanak.
Megtanuljuk, hogy búzából kenyér születik és a Lényeg szívünk mélyén lakozik…

Koncz Zsuzsa: Szavak



Csak megcsendülnek és nagyon fájnak,

de őriznek minket, ránk vigyáznak

mert olyanról tudnak, mihez kevés egyetlen

élet.

Szikrázó titkokat

takargatnak,

tudják az

ember miről hallgat

és

miről énekelnek a hajnali fények.

Néha

angyalok laknak bennünk

és szörnyek, akiket eltemettünk;



a szavak, amiket nem mondtunk ki.

És börtönnek tűnnek vagy

erős várnak

koporsónak vagy szülőágynak –

a szavak,

amiket nem mondtunk ki.

Mint eltűnt

barátok kézfogása,

szerelmek elhalt suttogása.

Nevek,

kihűlt arcokról életlen képek.

Furcsa álmok a jövőt kutatják, de

tények az álmokat dobozba rakják,

varázsigékkel miket beléd

lehelt az élet.

Úgy hisszük istenek laknak felettünk,



csak tettek, amiket elfeledtünk:

és szavak, amiket nem

mondtunk ki.

Mégis ítélnek felettünk, ránkmutatnak

a

földnek adnak, vagy vissza a napnak

a szavak amiket nem

mondtunk ki.

Önfeledt hitek és szigorú számok.

Bentrekedt szitkok

vallomások, mik

tombolnak bennünk míg állunk szótlan a térben.

Vakító fények, a testetlen lényeg,

mint gyerekszájból a

romlatlan lélek, mi

felénk árad, bátran fejtsük meg végre.

És vigyázzuk őket, mint

gyertyalángot!

Ne fojtsuk el bár nagyon fájók –

a

szavak miket nem mondtunk ki.

Jobb ha vakmerőn zászlónkra

tűzzük,

vagy imánk csillogó gyöngyére fűzzük

a

szavakat, amiket nem mondtunk ki.

Most hogy

hallottad ezt, még ne szólj semmit!

Csak jegyezd meg végül is

rendet kell tenni a szavak közt

(amiket nem mondtuk ki)

Tovább a blogra »