Már hajnalban nagyon jókedvűen ébredt a kis huncut.
Ez a jókedv végigkísérte egész napunkat. Bár a kezdet eliente nem sok jót igért.
Betuszkoltuk az üvöltő Manót az autóban és elindultunk, közben kerestük volna
a hangerő szabályozót a kicsilányon, de sajnos, a hanyag tervezés miatt ,
ugye nem találtuk, mert ami nincs, az nincs.
Szerencsénk viszont volt,
mert kisfalunk főutcáját feltúrták, és a nagy sártenger mellett
kamionok, munkagépek szűkítették, lassították a forgalmat. De ez olyan
érdekesnek bizonyult, hogy Manó elcsendesedve, tágranyílt szemekkel
próbálta megérteni a dolgok értelmetlennek látszó folyamatát. Így, mire a
benzinkúthoz értünk, már kíváncsian nézelődött, teljes lelki
nyugalommal, nekemdőlve táncoltatta a kisbékáját. És ez így ment, amíg
megkapta a kerék a megfelelő nyomást, és az autó is a szükséges benzint.
Később, nagyokat vigyorogva megcsodálta a vizeserdő hatalmas fáit,
miközben mi az út menti szemét miatt dohogtunk. És érdeklődve nézte
hogyan vágják ki a fákat a kijelölt helyen, és nagyobb kamionok után
nézelődött, és bámulta a házakat, kerítéseket, és kiröhögte az előttünk
kacsázó biciklist. Nem is hittünk a szemünknek-ő eddig nem nagyon szokta
megnézni a dolgokat, csak úgy, két üvöltés között nézelődött erre-arra,
max a hirdetőtáblák, vagy kocsireklámok emil címében örült a www-nek,
egy-egy percig.
Most élvezte az utazást, és a másikvárosi rendelőhöz érve,
hiszti nélkül kiszállt, és lépcsőt számolva jött befele. Bennt se volt
nagy baj, csak a vizsgálóban egy kicsi, még egy hoppát is vigyorgott a
dokinak, de mivel az megfogdosta a karját, vállát, hát kifejezte a drágám a
nemtetszését, őt ne fogdossák!!!:-) – igaz, dokibácsi nem egy Adonisz :-), lehet ez volt a baj :-).
Mondanom se kell,
gyorsan végeztünk, kezecske jól van, jövő héten ismét mehetünk, mert
most röntgen nem működött :-/.
Nagyon értékelte mindezt a kis
huncutom és örült, hogy végre már mehetünk is kifele, ezért szó nélkül
önként ült be az autóba!!!!!, és visszafele is élvezte az egészet.
Ha
tudnátok, milyen jó dolog úgy utazni, hogy béke van és boldogság! És ez
még nem a mese vége. Kisfalunkba érve be kellett mennem kenyérért, de
kisnagysád úgy gondolta, hogy jön ő is. És most jött, komolyan
szétnézett, és rájött, hogy itt nincs miért hisztizni. (múltkor 2 perc
alatt felbolygatta munkahelyem csendjét) Én nyugodtan vásárolhattam, még
pár szót pletyizhettem is a kollégákkal, mert ő kézenfogva a bátyját,
sorról sorra járt, és megnézegetett mindent, de nem hagyta, hogy bátyja
bármit is elvegyen a polcokról, mindent szépen visszarakatott- hát,
nem lesz egy plázacica, ammá biztos :-)))se egy boltkóros :-))). És én
csak lestem őket, és volt kolléga, akinek elmondta, hogy sszzzz- most
lehet válogatni, hogy szia, szeretlek-vagy szerda lesz holnap :-)))).
Aztán kiszúrta, hogy a kisfőnöknő túl közel állt hozzám, és már mióta
ott mondogatja a magáét, na, azt mondja, ebből elég, és odajött,
elcipelt, búcsúpuszit is cuppantott az ottmaradóknak. És komolyan
mondom, fülig ért a szám. Végre, végre, annyi év után, Manó megint
civilizáltan, normálisan viselkedett, és ha így haladunk, talán
nemsokára megengedi, hogy bekössük a hátsó ülésen, és talán már csak
kettesben is mehetünk ide-oda.
És akkor mienk lesz a világ!!! :-))).
Több
mint hat évvel ezelőtt volt ilyen, még Göd előtt.
Hogy én milyen
boldog vagyok lányok!
Ma is megyünk kicsit csavarogni . 🙂
(már
csak apa teremtsen benzint, vagy rávalót mert mire rászoknánk… na, de félre gondok
🙂 )