A napsugár még alszik tenger-ágyán,
A csillagok virrasztanak várva-várván,
Közelgő Hajnal, megjöttödet!
De halld! harangszó csendül lágy szavával,
S kis mécsesek világa pislog által
A mély ködön a szürke táj felett.
Hívő anyókák egyszerű szívekkel,
Még föl se kelt rózsa-újjú reggel,
Templomba mennek, mécsesük lobog.
Föl-fölsóhajt az egyikük, s a másik
Mosollyal ajkán mégyen ajtajáig
A szent háznak s megtelnek a padok.
E jó anyókák drága templom
Amelyben ének árad tiszta hangon
S az édes múltról zengedez csodát.
Anyák ők is, mint Hebron szűz leánya,
Ki egykor áldott, szent méhébe zárta
Az örök Isten értünk halt fiát.
Mint Máriának rózsával, tövissel
Volt szegve útja: búval és örömmel,
Az anya-szív most is fáj és örül.
Kik itt az Isten megjöttére várnak,
Egykor búsan, de megnyugodva állnak
A vérben ázó szent kereszt körül.
Szelíd harangszó csendül lágy szavával
A ködben úszó téli égen által
És méla hangja lelkemen remeg.
Oh boldog az, ki búban, fájdalomban,
Csalódva itt a földön s elhagyottan
Hitét, reményét nem tagadja meg!…