Bee happy!

 Tunyogi Péter már nem tart több koncertet itt nekünk. Odaát vár ránk…

Azt hiszem senkinek se mondok újat azzal, hogy a tudatmódosítók használata egyidős az emberiséggel. Igaz, eleinte csak nagyon komoly okkal használták, az erre kiválasztott emberek,
pl sámánok a gyógyításhoz. A mai kor embere sajnos többnyire öncélűan
és önrombolóan , mértéket nem ismerve él vissza vele, remélve, hogy
ezzel megoldja a gondjait. De gondoltátok volna, hogy van egy lassan 50
éves művészeti irányzat, ami  szintén a tudatmódosításon, tágításon alapszik.

A
látomás- vagy pszichedelikus művészet a kortárs művészeten belül egy
fontos ‘alternatív’ vonulat. Erős, hatalmas,és komoly követői vannak,
mert komoly emberi témákkal foglalkozik … és mert nagy része a műveknek– (mint Grey festményei is ) – finoman munkáltak és gyönyörűek” (–Rátalálhatunk
Dali szürreális képei között is, hisz akarva-akaratlan, mind a művész
életmódja, mind a kifejezési stílusa, mind a szemlélete ezt az irányt tartja, legfeljebb nála a színek harsányságát hiányolhatjuk.)

 A
pszichedelikus jelző gyakorlatilag mindenre vonatkozhat, ami a tudat
“kitágulásával” kapcsolatos. Mindenekelőtt a kábítószerek keltenek
ilyen élményt: fantasztikus víziók és hallucinációk mellett a külvilág
érzékelésének és megismerésének felfokozott módját, az “Én”, sőt a
tudatalatti felszabadítását.Az is bizonyított tény, hogy a
tudatmódosítószerek csupán a látomások ” megálmodását” segítik elő,
viszont az alkotások az  ezt követő munka már bizony a művész
esetenként több hónapig tartó kitartó és szorgalmas erőfeszítései
alapján születnek. (Miközben az
úgynevezett “magas művészetben” egyfajta hűvös, analitikus  szemlélet
uralkodott, a szubkultúrák lehetőleg mindent a “szem orgazmusának” (Timothy Leary) szolgálatába
állítottak, attól sem riadva vissza, hogy eklektikusan kapcsoljanak
össze egymástól távoli stílusokat, műfajokat és eljárásokat.)

A
különféle pszichedelikus hatások következetes alkalmazása a 60-as
években kialakuló underground kultúrák talán legfontosabb
jellegzetessége, ekkor minden esélye megvolt arra, hogy messze túl a divaton, általános ízléssé, filozófiává és életstílussá váljék.
A második világháború végén beinduló hippy korszak ösztönösen teret adott neki.

Ide
sorolhatók az akkori koncertplakátok és lemezborítók. Olyan
együttesekhez kötődnek, mint a Pink Floyd,  Doors, de már a Beatlesnél
és Jimmy Hendrixnél is találkozunk a nyomaival.
A
színek éles körvonalúak,  elcsúsztatva helyezkednek; színük vakítóan
kék és vörös, így szemünket az éles kontúrok mentén azonnal kegyetlen
lüktetésre készteti, különösen, ha a festék „világít”, foszforeszkál.

Ma  pszichedelikus lehet egy ruha, egy plakát, egy könyvillusztráció, egy kifestett autó vagy egy misztikus látomás is.

 
(A pszichedelizmus orgiasztikus eklektikájának legnagyobb mesterei az
USCO és a Sensual Laboratory nevű multimédia-csoport tagjai voltak, az
underground sajtó illusztrátorai közül pedig mindenekelőtt Alan
Albridge, Michael English és Martin Sharp nevét érdemes kiemelni.)

20.
században még senkinek, semmilyen irányzatnak nem sikerül olyan
lenyűgöző szabadossággal egyeztetni az ellentéteket, mint a
pszichedelizmusnak. A geometrikus szigort használja fel a lüktető
életerő kifejezésére.
A
legszebb az egészben, ha több művészeti ág kapcsolódik össze, például,
mikor rockzenei koncerteken színes képek vannak kivetítve, amik együtt
vibrálnak a zene ritmusával,sőt  ezt a goakedvelők is ismerheti, mert
a  pszichedelikus hatások első számú médiuma a fényeffektusokkal kísért
koncertek.

Bár
lehet, hogy az eddigiek kissé elvontnak tünnek első hallásra, felhívom
a figyelmet, hogy láthattatok ti is ilyesmit élőben, nem is olyan
régen, itt Pesten,
“Koncertek
a fényben”címmel , mikor a zenekarok úgy szórakoztattak, hogy közben az
Erzsébet hídat nagy teljesítményű színes kivetítőkkel fénylő ábrákkal
burkolták be.

De a Millenáris park és a Parlament is kapott hasonló “díszruhát.
Érdemes megnézni a kortárs alkotók munkáit is, csodálatos  elvarázsolt világok képeivel találkozhatunk.

Azt hiszem senkinek se mondok újat azzal, hogy a tudatmódosítók használata egyidős az emberiséggel. Igaz, eleinte csak nagyon komoly okkal használták, az erre kiválasztott emberek,
pl sámánok a gyógyításhoz. A mai kor embere sajnos többnyire öncélűan
és önrombolóan , mértéket nem ismerve él vissza vele, remélve, hogy
ezzel megoldja a gondjait. De gondoltátok volna, hogy van egy lassan 50
éves művészeti irányzat, ami  szintén a tudatmódosításon, tágításon alapszik.

A
látomás- vagy pszichedelikus művészet a kortárs művészeten belül egy
fontos ‘alternatív’ vonulat. Erős, hatalmas,és komoly követői vannak,
mert komoly emberi témákkal foglalkozik … és mert nagy része a műveknek– (mint Grey festményei is ) –
finoman munkáltak és gyönyörűek” –Rátalálhatunk Dali szürreális képei
között is, hisz akarva-akaratlan, mind a művész életmódja, mind a
kifejezési stílusa, mind a szemlélete ezt az irányt tartja, legfeljebb nála a színek harsányságát hiányolhatjuk.

 A
pszichedelikus jelző gyakorlatilag mindenre vonatkozhat, ami a tudat
“kitágulásával” kapcsolatos, ezt az élményt rekonstruálja vagy próbálja
kiváltani, illetve fokozni. Mindenekelőtt a kábítószerek keltenek ilyen
élményt: fantasztikus víziók és hallucinációk mellett a külvilág
érzékelésének és megismerésének felfokozott módját, az “Én”, sőt a
tudatalatti felszabadítását, és a világmindenséggel együtt lüktetés
megnyugtató tudatát.  Az is bizonyított tény, hogy a
tudatmódosítószerek csupán a látomások ” megálmodását” segítik elő,
viszont az alkotások az  ezt követő munka már bizony a művész
esetenként több hónapig tartó kitartó és szorgalamas erőfeszítései
alapján születnek. Miközben az úgynevezett “magas művészetben” egyfajta
hűvös, analitikus  szemlélet uralkodott, a szubkultúrák lehetőleg
mindent a “szem orgazmusának” (Timothy Leary) szolgálatába
állítottak, attól sem riadva vissza, hogy eklektikusan kapcsoljanak
össze egymástól távoli stílusokat, műfajokat és eljárásokat.

A különféle pszichedelikus hatások következetes alkalmazása a 60-as
években kialakuló underground kultúrák talán legfontosabb
jellegzetessége, ekkor
 minden esélye megvolt arra, hogy messze túl a divaton, általános ízléssé, filozófiává és életstílussá váljék.
A
második világháború végén beinduló hippy korszak önfeledt és
szabadságkedvelő, befele forduló lélekelemzése, ösztönösen teret adott
neki.

Ide
sorolhatók az akkori koncertplakátok és lemezborítók. Olyan
együttesekhez kötődnek, mint a Pink Floyd,  Doors, de már a Beatlesnél
és Jimmy Hendrixnél is találkozunk a nyomaival.
A színek éles körvonalúak, koncentrikusan, de rafináltan elcsúsztatva
helyezkednek; színük vakítóan kék és vörös, így szemünket az éles
kontúrok mentén azonnal kegyetlen lüktetésre készteti, különösen, ha a festék „világít”, foszforeszkál.

Ma  pszichedelikus lehet egy ruha, egy plakát, egy
könyvillusztráció, egy kifestett autó vagy egy misztikus látomás is.
  (A
pszichedelizmus orgiasztikus eklektikájának legnagyobb mesterei az USCO
és a Sensual Laboratory nevű multimédia-csoport tagjai voltak, az
underground sajtó illusztrátorai közül pedig mindenekelőtt Alan
Albridge, Michael English és Martin Sharp nevét érdemes kiemelni.)

20.
században még senkinek, semmilyen irányzatnak nem sikerül olyan
lenyűgöző szabadossággal egyeztetni az ellentéteket, mint a
pszichedelizmusnak. A geometrikus szigort használja fel a lüktető
életerő kifejezésére.
A legszebb az
egészben, ha több művészeti ág kapcsolódik össze, például, mikor
rockzenei koncerteken színes képek vannak kivetítve, amik együtt
vibrálnak a zene ritmusával,sőt  ezt a goakedvelők is ismerheti, mert
a  pszichedelikus hatások első számú médiuma a fényeffektusokkal kísért
koncertek.

Bár lehet,
hogy az eddigiek kissé elvontnak tünnek első hallásra, felhívom a
figyelmet, hogy láthattatok ti is ilyesmit élőben, nem is olyan régen,
itt Pesten,
“Koncertek a
fényben”címmel , mikor a zenekarok úgy szórakoztattak, hogy közben az
Erzsébet hídat nagy teljesítményű színes kivetítőkkel fénylő ábrákkal
burkolták be.

De a Millenáris park és a Parlament is kapott hasonló “díszruhát.
Érdemes megnézni a kortárs alkotók munkáit is, csodálatos  elvarázsolt világok képeivel találkozhatunk.

 Na, teszik a cím???  🙂

Nekem nagyon, főleg, hogy ezeket éljük. Manó nagyon tündéri mostanában. Magától kezd el építőkockákkal játszani, és vidáman hozza megmutatni az eredményt. És elővette a nagy macit, amit még nézni se nagyon szeretett eddig, és ölelgette, tentézett vele, meg nyomatja a puszikat (!)-igaz, csak úgy a levegőbe, mert, ha kérem, akkor huncutul kiröhög és fejét rázva mutatja, hogy nem, nem, de legalább már cuppog. Aztán van, hogy előveszi a rajztáblát és lelkesen firkál, és kis hiszti után jön sétálni, egyik nap kimentünk a sarokig, pedig már kapun kívül hónapok óta nem sikerült békésen eljutni. És már visszafele is mondja a hét napjait (!) Mármint vasárnap, azaz áááá, sz, pé, khm, szee, ke, éé-őőő. Így, betükkel beszél csak, de fura, az újságban az írott formáját is felismeri, és mutatja, mondja. Meg az ajándék szót, azt is bárhol megtalálja, akármilyen szövegkörnyezetben, vagy betűtipusnál. És a kedvenc mondókáit is ismeri, mondja a sorkezdőbetűit , várva, hogy mi kimondjuk a  többit.

Meg ha megkérjük, akkor odahozza a kezébe adott tárgyakat, igaz, nagy taps jár érte :-), és valamelyik nap kevertem valami krémszerűt, és elléptem a mosogatóhoz, ő meg odajött és egyedül kavarta tovább. (eddig ketten szoktuk, mert nem szívesen fog meg tárgyakat).

És az elmúlt napok csodája: elvittük a barátnőmet Némedire fogászatra, mi hátraültünk, fiam vezetett. Igaz, az indulás csupa üvöltés volt, azt hitte valószínüleg, hogy dokihoz megyünk. Aztán látta, hogy más az útvonal, megnyugodott. És odaértünk, kiszálltunk, és sétáltunk, játszottunk a parkban és üldögéltünk a padon, és olyan volt, mintha ő is csak egy egyszerű gyerek lenne, néztük a kocsikat, volt motor, amit szabályosan megbámult (na, nem mondom, szép is volt), és repülőnek integettünk, meg vigyorogtunk. És gond nélkül visszaültünk a kocsiba, és hazajöttünk. És estig vigyorgott. Meg mi is.

Jajjj annyira jóóó, és talán szép lassan megszokja, hogy az otthonról eltávozás lehet jó is, és nincs mitől félni, és talán majd könnyebb lesz kicsit. Talán sikerül eljutni megnézni élőben a lovakat-(filmen, mesében nagyon szereti) remélem élőben sem fog félni tőlük, és innen már a következő lépés a lovastrápia (tavaszra, addig kimászunk a mostani csődhelyzetből, remélem ).

Tehát az élet szép 🙂 és a családunk mosolygós. (a gondok  meg a csekkek is magukat összehúzva pislognak csak csöndben)

(Most kedvem lenne elmondani, hogy figyeljetek, ti egészséges gyerekek egészséges szülei, ne hagyjátok, hogy a mindennapok csipp-csupp ügyei elkeserítsenek, hisz akkora ajándék van a birtokotokban, aminél nincs nagyobb, örüljetek hát, és a gondok attól összezsugorodnak. És ti, akik betegségekkel küszködtök, ne csüggedjetek, nézzétek, hogy szép az élet, és higgyjetek magatokban, akarjatok gyógyulni, akarjátok tenni a dolgotokat, és sok csatát meg lehet így nyerni.– de nem szeretném, hogy ezt kioktatásnak érezze bárki, tudom, mindenkinek nehéz a saját batyuja, ezért bezárom a zárójelet)

 A változatosság kedvéért: játék újból 🙂. Most Kathától( lélegző érintés
) kaptam a meghívót.

A játék lényege:

1. Ha téged jelölnek ki, rakd ki a blogodba ezt a képet és írj egy bejegyzést a gyerekkori emlékeidről.

2. Nevezz meg 7 bloggert, akinek szívesen továbbadnád a feladatot!
3. Linkeld be a blogok címét! Azt is, akitől a “díjat” kaptad!
4. Privát üzenetben értesítsd a kiszemelt bloggereket!

A képet megtalálhatod itt:

mercutio.uw.hu/childhood.jpg

Tehát témája a gyermekkori emlékek. Bajban vagyok, mit is kapjak elő, sőt, mi az amiről nem írtam már,(nem akarlak untatni, kedves, aki olvasol). Annyi szép , kedves történet-nekem -vajon neked is tudja azt jelenteni??? Közben olvasom nálatok-Kathánál valami csoda van, sokaknál klippek, kis mozaikok. Kis ékkövek.
 Lássuk csak. Nagyon szép gyerekkorom volt, anyum szinte búra latt nevelt, óvott mindentől, féltett, talán kicsit túlszeretett. De akkor még ugye nem tudtam ilyeneket, csak élveztem a biztonság jó melegét.

Nekem az első ami beugrik az a karácsony reggeli ébredés. Még ölel az álomvilág, puhán óv a meleg paplan, (amit anyu saját kezével készített !) és valami csodálatos balzsamos illat kezdi piszkálni orrocskámat, majd valami gyengéd fény nyitogatja szemeimet. Kinyitom hát, és gyorsan visszacsukom, hisz az ilyen csoda csak álomban jön, de aztán mégis, mégis kinyitom, hisz érzem az illatát, valóság ez, nem álom. És tágra nyitom őket, iszom a látványt. Színes csillagok világítják be a szobát (nem, nem villognak). Ragyog, remeg, szinte él az egész. Rengeteg szín, különös formák, gömbök, aranydiók, szaloncukrok táncolnak a vékony cérnaszálakon, mintha hó is lenne az ágak végén. Meg angyalhaj, és varázslat. Hosszú percekig szótlanul csodálom, anyu engem figyel, fáradt szemében meleg mosollyal, majd kipattanok, jajj, mi van ott előtte??? kis ajándékok, nagy öröm!!! Alig merem kibontani.

Van még egy, ami mindig beugrik. Nagymamámnál töltött nyaralásomnak egy utolsó napja. Nem szívesen fogadtam el, hogy vége, haza kell menni. Unokatestvéreimmel még elmentünk egyet csatangolni, kukoricatáblába bújocskázni, mezőn őzet kergetni, szöcskét fogni. És jött a “fergeteges” ötletem. A cirogató búzatáblában kell hempergni egyet. Valami csiklandó, cirogató puhaságra vágytam. Helyette  csupa karcolás lett meztelen lábam, karom. Kissé durcás voltam (és kb 4 -5éves), nem, én nem ezt akartam. Haragudtam a búzára, átvert. Az udvaron várt anyám a mosdóteknővel, mosószappannal, lecsutakolni a kis ördögfiókát, hogy ismét nagymasnis, ropogósra vasalt ruhácskájú angyalkává varázsoljon. Csakhogy a friss karcolások most kezdtek el igazán fájni. A meleg víz is csípte, hát még a szappan.Visítottam torkom szakadtából, harcoltam, hogy hagyja abba. Anyu korholt, mit csináltál, hogy nézel ki, maradj már, le kell mosni, csupa por és kosz vagy, így nem mehetünk haza.
Hosszú percek voltak. Aztán a kisszékre kuporodva ültem ki a napra, hogy megszáradjon a hosszú hajam, még mindig hüppögve. Nagymama, odajött, szelíden cirogatta a hajam.”Tudod, kicsim, a búzából  kenyér lesz, az maga az élet, nem szabad megtaposni, letőrni. Ezért karcolt össze, hogy ezt ne feledd el. Jól van, ne sírj, holnapra elmúlik, nem fog fájni, és tudom, hogy nem tudtad, nem akartad. De most már megtanultad”.

               Most pedig nevezek:

Fórumvírus: Szívet is rejt ez a bohócköntös ,
Motyi: Köszönöm, jól vagyok! ,
Péntekke: Ilyen is van ,
Pipacs: A gödör aljáról csodálom a napot , 
szempilla , (azaz Pc)
Cloudwalker – A Felhőjáró , (a Doki)
Nyomkereső.

 Kedveseim!

Azt még nem is írtam, hogy milyen szétszórt vagyok !

Hát bizony, bár nem minden esetben hiszek a horoszpókoknak, attól még csak van benne valami, mert sokan hozzuk a papírformát, ugye Pc? ismerős dolgokat írtam, már ami az ikrek témát illeti. 🙂
Sztella- netán te is iker? 🙂
Furcsa, mondjuk, mondogatjuk, hogy mások vagyunk, nem egyformák, de annyi annyi sok közös van bennünk, jó is, rossz is, és ez jó, talán egyszer szépen szót értünk mind egymással, mi emberek, szeretettel, megértéssel. Vagy csak hasonló a hasonlóval elv alapján oda vonzódunk, ahol ismerős a terep.

Hát Péntekke, ki kell ábrándítsalak, dehogy vagyok én mintapolgár, nem termelem (sajnos) szorgalmasan az adóforintokat. (csak a hiteleim  hozzák a papírformát 🙂 )

Kedves Szilvácska! Akkor most jól örömködünk egyet, ránk fér, de mondd csak ez a komment burkolt jelentkezés volt??? Csak hogy tisztán lássak.

Köszönöm, hogy szóltok hozzám 🙂

 Szép jó reggelt!

Végre egy új hét, és talán, a délelőttjeim az enyémek lesznek, na jó, Manóval osztozunk rajta, de az természetes ugyebár. De amúgy is olyan melengető boldogság van bennem. Ugyanis 2 napja van kocsink! 🙂 Kedves, aranyos, hasznos. Igaz, 17 éves, de vigyáztak rá az elődök, vannak   sajátságos elvárásai, ugyanis kissé recsegősebb, mint az oktató szófogadónak beállított kezesbáránya, de azt hiszem, hamar megszokjuk, és már megszerettük az egészen. Még utána kell néznem, azt hiszem, Manónak kell bele ülésmagasító (vagy valami ilyesmi) és ha kiváltom a jogsimat, akkor már nem leszünk annyira bezárva mi sem. (hihi, milyen furcsa, néha szárnyakra vágyom, most meg kaptam kerekeket)

No, ha már ilyen mosolygós jókedvem van, akkor kezdjünk neki a feladatoknak.

Fel kell számolnom az adósságokat. Itt is tartozom ezzel-azzal, tehát lássunk neki.

Kipécéztetek. 🙂

Márti és két kedves erdeimanó(vagy három ? ) volt az elkövető.

1. Linkeld be a blogodba azt, aki kipécézett!
2. Ossz meg magadról 7 dolgot, akár különleges, akár hétköznapi!
3. Pécézz ki 7 embert, nevezd meg őket, és linkeld be a blogodba!
4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukban, hogy ki lettek pécézve!

Most meg ugye az következik, hogy én pc-zek. Sajnos, aki halogat, az lekésik, sokan megelőztetek, már mindenki megkapta a magáét. Tehát vegyétek úgy kedveseim, akik erre jártok, hogy mindannyian ki vagytok pécézve, és alig várom, hogy olvassak rólatok 🙂
 

És most a következő játék, mert játszani is nagyon szeretek 🙂

Kedves Péntekkénél jelentkeztem a játékra, mert azt hittem, már Kathánál elkéstem.
Kíváncsi vagyok, kik tartjátok fel ujjacskáitokat nálam, szeretettel várlak hát, mert ajándékot készíteni nagyon jó dolog ám!
A játék szabályairól:

 

 1. Bárki jelentkezhet, akinek van blogja, vagy flickr képtára.(amúgy elmesélhetné valaki ez a szó mit jelent, ne haljak meg bután, ugyibár)

 2. Az első három ember, aki jelentkezik, ajándékot kap tőlem, amelyet én készítek.

 3. Az ajándékokat 365 napon belül el fogom juttatni hozzájuk.

 4. Cserébe annyi a dolguk, hogy ők is beszállnak a
játékba; kiteszik a logot (és a játékszabályt) a blogjukba, és ők is
készítenek az első három jelentkezőnek ajándékot.

  

Nos, szerintem ez egy nagyon kedves játék, hisz
mindannyian szeretünk ajándékot kapni, és adni. A lényeg, hogy ezek
most saját készítésűek legyenek, ezen belül nyilván rengeteg dolgot el
lehet képzelni. 🙂

 

Tehát sok szeretettel várom a jelentkezőket 🙂

 Tegnap kaptam egy nagyon kedves levelet, abban volt, hogy bizony vannak rossz dolgok is, mert így marad meg az egyensúly. De a dolgunk, hogy kimásszunk és menjünk szépen tovább, derűs lélekkel.

Most a szép képek után mesélek arról is, ami nem szép, de van…

Van olyan, hogy kb 600 km-re az otthontól elromlik az autó. (Ja, jut eszembe, kedves Fórumvírus, nagyon jól esett amit írtál, de sajnos, igen rossz dolgod lett volna, ha mögém ülsz, ugyanis, kétüléses, áruszállító céges autóval mentünk, csak a dobozban kuporoghattál volna 🙂 ) Előbb szűrőcsere, aztán akkumulátor. De jó a rosszban, hogy célnél, nem útközben. Így is 2 nap elszúrva, Kedves tiszta ideg, szerencsére, anyós segített anyagilag, különben, most is ott csücsülnénk. (Anyós előtt le a kalappal)

Aztán van olyan, hogy nagyon kedves rokonomnál ijesztő tények. Álomvilágát kezdi teljes zárt valóságként kezelni, és talált magának mankót ehhez, valami szervezet Egyiptomból (?) megtalálta és közölte vele, hogy ő a kiválasztott. Hiszek én abban, hogy vannak dolgok amiket ugyan nem látunk, de attól még léteznek, és működnek, de valahogy nála mégis ijedtséget éreztem, és most is remegő ujjakkal írok róla. Féltem őt. Nem tudom hogy segíthetnék, kell-e, lehet-e…

És most kérlek vegyetek komolyan. NE MENJETEK ÁT CSAK ÚGY A FORGALMAS ÚTON, HOGY SZÉT SE NÉZTEK!!!! ÉS AKIK VEZETTEK, NAGYON FIGYELJETEK!!!

Menjetek át a zebrán, figyelve mindenre. Vagy ne nyomjátok annyira a gázt.

Mert este volt, kb 9, sötét, persze. Mi a párom egyik rokonával voltunk sörözni, már pont hazaindultunk. Beszéltük, hogy gyalog vagy busszal menjünk, előttünk 4 sávos út, pörgős forgalom. Mi álldogálltunk a járdán hármasban, beszélgetünk.
Egyszer csak látom, hogy alig pár méterre, egy fiatalember elindul a túloldal fele. Épp, hogy megijedni volt időm, mondtam volna, hogy állj, mit csinálsz, de nem volt rá idő, felbukkant egy kisautó, jött vagy százzal. És csak annyit láttunk, hogy tehetetlen bábuként felrepült, majd visszaesett tompa puffanással a motorháztetőre.  Soha nem láttam ilyet, csak filmeken, de a valóság sokkal, sokkal rosszabb. Valami ott a szemünk előtt ért véget. Egy perce még egy élet volt, siető jelen, most már múlt.

Sokkoló volt. Még most is, így utólag is.

Utána volt jó is, apum már ügyesen lesétált elénk, ott toporgott a kocsma előtt a sarkon, leste, mikor bukkanunk fel. Nagyot ölelkeztünk, jajj, de nagyon csudijó volt. És az is nagyon jó, hogy anyóssal már nincs harc, szurka-piszka, kedves, normális lett a viszonyunk, és ez remek. Meg az is jó, hogy egyedül mentem ki anyu sírjához, ott elszöszmötöltem, takarítgattam, virágokat ültettem, meg beszurkáltam, szépen körbedíszitve az egészet, és a végén nyakig sárosan gyújtót keresve, felsóhajtottam, hogy Nagylány hol vagy, és ő azonnal felhívott 🙂, így szinte együtt gyújtottuk meg a mécsest.

És jó volt esténként Kedvessel összebújva megbeszélni, hogy jajdejó, megyünk haza, ott a helyünk, ott a legjobb nekünk.

 Fészkek, házak, otthonok.

 (A keskeny úton araszolunk, van időm bámulni, halk  párbeszédünk sem zavar, mert csak szavakat mondunk szinte, értjük, érezzük  egymást.)

A villanyoszlopokon meglepő sűrűséggel gólyafészkek terpeszkednek, a “‘visszavárjuk gazdánkat” bizonyossággal. Aztán kis ideig eltűnnek, talán a gólyák is jól kiválasztják maguknak, hol szabad otthont teremteni, hova érdemes visszajönni.  Mintha ők is településeket alkotnának. És vannak köztük kívülállók is .  Már hiányolta szemem a kedves látványt, mikor újból felbukkant egy, és most nyúltam volna szívesen gép után. Magányos gólyafészek benne 2 megtermett fekete varjú csúfondárosan tollászkodva, hangosan pöffeszkedve hirdeti, ez már a mienk! – Csak kis ideig! -szólok rájuk, jönnek még ide vissza a jogos tulajok!

A kis falvak sűrű egymásutánban sorakoznak (mindenhol 50-es tábla, és radar, meg rendőr). A  házak, szűken egymáshoz feszülve, tarkaságuk szinte bántja a szemet, harsány színeik még szomorúbbá teszik a düledező romosabbak nyomorát.  Pinkek, lilák, vad kék-sárgák, majdnem neonzöldek .Vagy régi, magáramaradt sötétszürkék, ők valaha jobb időket is láthattak, letisztult vonalakat mintha csak ezek hordoznának. Putri és palota egymás mellett. Hiába a nagy méret( az újgazdag tulaj  látszik, minden pénzt megadott, hogy az övé legyen a “leg-leg” a faluban), valami nagy üresség kiabál csicsás ablakairól, templomszerű alumínium(?)  tornyos, csipkés tetejéről. (Ha pici lenne, azt mondanám, hogy rokokó ajándéktárgy). A házak építészetileg igen döbbenetesek, mintha verseny lenne ki tud furcsábbnál furcsábbat készíteni, sok tornyocska vonja el a figyelmet a hulló vagy hiányzó vakolatról, vagy boltívek, oszlopok zsúfolódnak tenyérnyi helyeken. Láttunk olyat is, amin jót mosolyogtunk, hisz a régi játék faépítőkből lehetett ilyet készíteni, ahol csak óvatosan rakhatja az ember egymásra az elemeket, nagyon vigyázva, hogy össze ne dőljön az egész.
 A régebbi vályogházikók előtt kispad, rajta az idősebb, nagyszoknyás asszonyok pletykálkodnak, vagy árulják a petrezselymet, szóló szőlőt. Egykedvűen néznek az orruk előtt tovakúszó autósorra, minek ez a nagy rohanás mozdulattal, miközben a helyi emberkék nyugodt, kimért lépésekkel battyognak dolgukra, van akinek vállán csákány-(Kedves megjegyzi, nagyon rövid a nyele, ezzel nem sokat fog dolgozni), van akinek kapa. Lelassult minden, vagy csak mi látjuk így, olyan elvarázsolt érzetünk van, mintha az idő valami nyúlós, ragacsos masszává állt volna össze.